Az Egészségbiztosítási Önkormányzat (EbÖ) október 14-i közgyűlésén a társadalombiztosítás (tébé) képviselői igen vehemensen támadták a minisztériumi projektet. Érveiket egy egy hónappal azelőtti írásos OEP-tájékoztatóra alapozták, amely hat pontban összegezte a tébé törvényességi aggályait. Az egészségbiztosító és a minisztérium álláspontja azóta sem közeledett, sőt: a megyei egészségbiztosítási pénztárak (mep) igazgatóinak szeptember 11-i országos értekezlete - Cser Ágnes OEP-főigazgató javaslatára - úgy döntött, hogy a mep vezetői a pénztárak részvételét igazoló szándéknyilatkozatot nem írják alá. Egy neve mellőzését kérő minisztériumi tisztségviselő ezt kommentálva úgy fogalmazott, hogy a megyei egészségbiztosítók pályázaton való részvételét valójában "Cser Ágnes tiltotta le".
A pályázat
A kormány világbanki kölcsönt igényelt egy az egészségügy modernizációját célzó programra. E projekt egyik alprogramja lényegében egy kísérlet, amely az egészségügy reformját "kicsiben", egy pályázat során kiválasztott régióban kívánja modellezni. A Népjóléti Minisztérium (NM) "a megfelelő pénzügyi ösztönzők biztosítása érdekében" úgy döntött, hogy "a programot megvalósító, a nyertes régió az országostól elkülönített regionális gyógyító-megelőző költségvetést kap annak érdekében, hogy a modernizációból származó megtakarítások a régióban maradhassanak". (A minisztérium szerint ez racionális, takarékos gazdálkodásra ösztönözheti az intézményeket.) A kiírásra úgynevezett regionális konzorciumok pályázhatnak. (A régió jelen esetben legalább két megyét lefedő területi egység minimum 900 ezer, legfeljebb 3 millió lakossal.) A konzorciumnak tagjai kell hogy legyenek a régióban működő megyei Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatok (ÁNTSZ), az orvosi egyetemek, a megyei kórházak, a megyei önkormányzatok és megyei egészségbiztosítási pénztárak. A létrejövő konzorciumnak önálló "jogi személyiségű" nonprofit regionális szervezetet kell létrehoznia. A minisztérium reményei szerint ily módon mintegy "alulról építkezve újrastrukturálódik" az egyes régiók egészségügyi hálózata.
A pályázatot az NM Világbanki, Phare és Segélykoordinációs Irodája (VPI) jegyzi. A győztes 18 millió dollárnyi világbanki hitelből származó összegből kezdhet régiójának egészségügyi modernizációjához. A költségek - tekintve, hogy a kiírás szerint ehhez még 50 százalékos költségvetési támogatás is adható - mindent összevetve elérhetik akár a 30 millió dollárt is.
A pályázók szeptember 15-ig tehettek szándéknyilatkozatot. A VPI-ben kérdésünkre elmondták, hogy a határidőig hat pályázat érkezett, ebből öt érvényes, mivel egy esetben nem régió, hanem csupán egy intézet nyilatkozott. A kész pályázatokat az eredeti tervek szerint 1998. január 30-ig kellett volna benyújtani, ezt azonban március 31-re változtatták. Kérdésünkre, hogy mi magyarázza a rendkívüli szoros határidőket (amelyeket egyébként a tébé illetékesei is szóvá tettek), Orosz Éva, a világbanki program vezetője elmondta: a Világbank 1999 végéig tartja ez ügyben ajánlatát, ha tehát a magyar egészségügy élni akar e lehetőséggel, nincs más választás, szorít az idő.
Kifogások és cáfolatok
Az OEP szeptember 12-én kelt tájékoztatója mindenekelőtt azt nehezményezi, hogy a kiírás előkészítésekor a minisztérium nem vette figyelembe a tébé szakmai és törvényességi aggályait, s a pályázat megfogalmazásába se vonták be az egészségbiztosító szakembereit.
A pénztár úgy véli, hogy a minisztérium anyaga vét többek között az államháztartásról szóló 1992/XXXVIII. törvény ellen, mivel egy megyei egészségbiztosító egyrészt csak EbÖ-engedéllyel alapíthat gazdasági, illetve közhasznú társaságot, valamint az új konstrukcióban a mep és a szolgáltatók közé közvetítő kerülne. Az OEP értelmezésében törvénysértő az is, hogy a regionális konzorcium határozna olyan bővítésekről, új egészségügyi szolgáltatásokról, amelyek befogadásáról - vagyis a tébé általi finanszírozásáról - csakis az egészségbiztosítási önkormányzat dönthet. Az OEP az előbb említett két, illetve a tájékoztatóban szereplő további négy törvénysértésre hivatkozva új pályázat kiírását javasolja. Véleményét összegezve azt is megjegyzi, hogy "amennyiben egyes régiók gyógyító-megelőző ellátásának finanszírozására szolgáló meghatározott összeg az egész rendszerből kiemelésre kerül, a törvényben garantált össztársadalmi kockázatközösségen alapuló rendszer megszűnik".
A Népjóléti Minisztérium 1997. október 6-i jegyzéke vagy vitatja az OEP álláspontját, vagy értetlenkedik az egészségbiztosító véleményén. A minisztérium egyrészt úgy véli, mindvégig bevonta a pályázat előkészítésébe az OEP-t, másrészt a pénztár törvényességi aggályait majd minden esetben félreértésen alapuló megjegyzéseknek tekinti. A két dokumentumot összevetve úgy tűnik, hogy az OEP a jelenleg hatályos törvényekre apellál, míg a minisztérium nemegyszer egy jövőbeni állapotot vesz alapul. Egy helyen az NM-anyag azt írja például: "Nyilvánvaló, hogy a nyertes pályázat megvalósítása során az akkori hatályos jogszabályok szerint kell eljárni. Ez olyannyira triviális, hogy nem gondoltuk, hogy ezt a pályázati kiírásban szerepeltetni kellene." (Mint megtudtuk, az NM előterjesztésében még szerepelt egy erre utaló mondat.) A dokumentum utolsó előtti bekezdése mintegy összegzi e felfogást: "A jogszabályi környezet nem egyszer s mindenkorra adott - az Országgyűlés nap mint nap új törvényeket alkot. Ha mereven ragaszkodnánk az éppen fennálló jogszabályokhoz, akkor például nem jöhetett volna létre az Egészségbiztosítási Önkormányzat sem." A cikk elején említett tébé-közgyűlésen e passzus igen epés megjegyzéseket váltott ki. Az állítás általános igazságtartalma aligha vitatható, a konkrét esetben viszont a minisztériumi kijelentés nem kevesebbet állít, mint hogy a pályázatnak nem feltétlenül kell összhangban lennie a törvényekkel; ha ellentmondás van, hát hozzáigazítják a jogszabályokat. Ezt az álláspontot az a tény sem mentheti, hogy az NM egy a honi egészség-ügyben eddig ismeretlen modellel kísérletezik.
A pályázat a jelek szerint tovább mélyítette a minisztérium és az egészségbiztosító ellentétét. Új elem azonban, hogy míg eddig elsősorban az EbÖ és a tárca vitázott egymással - s az OEP nemegyszer a minisztérium mellett állt (például a Wesselényi utcai székház ügyében) -, addig most Cser Ágnes hivatala határozottan szembefordult a tárcával. A minisztérium pályázata, ha megvalósul, lényegében a tébé jelenlegi struktúráját kezdi ki. Az egészségbiztosító monopóliuma - éppen a pályázat képviselte decentralizációs törekvés miatt - minden bizonnyal megszűnne. Ez kétségkívül magyarázhatja az OEP és az önkormányzat harcos fellépését.
Csakhogy
Selmeczi Gabriella (Fidesz) október elején a regionális pályázat kapcsán azonnali kérdést tett fel Kökény Mihály népjóléti miniszternek, hogy miért finanszíroz a minisztérium olyan programot, amire egy magánalapítvány már súlyos milliókat költött. A miniszter szerint nincs semmiféle párhuzamos finanszírozás. Egy hét múlva Selmeczi képviselőnő sajtótájékoztatót tartott az ügyben: mint kifejtette, a Soros Alapítvány (SA) úgynevezett Mintarégió Programja nagyrészt ugyanazokat a feladatokat fogalmazta meg, mint a minisztériumi pályázat. A birtokunkban lévő dokumentumok igazolják a Fidesz állításait: az SA 1996-ban az Egészségügyi Rendszerfejlesztési Programjára (ERP) közel 1,153 milliárd Ft-ot szánt, ebből a Mintarégió Programra 70 millió jutott, s az alapítvány hasonló nagyságrendben áldozott például a napi sebészeti programra vagy az egészségügyi minőségfejlesztésre. Mi több, ezt maga a népjóléti tárca is támogatta: a Mintarégió Program 1997. januári emlékeztetője szerint a minisztérium 1996-ban 4,8 millió Ft-ot utalt át, s 1997-es költségvetésében is elkülönített 20 milliót a projekt finanszírozására.
Az, hogy a minisztérium hasonló célokra szán dollármilliókat, Selme-czi Gabriella szerint a tervezet koncepciótlanságát tükrözi. A képviselőnő szerint a pályázat átgondolatlanságát igazolja az is, hogy megoldatlan a világbanki pénzekből finanszírozandó új szolgáltatások további működtetése, félő, hogy erre más területektől lesz kénytelen az OEP vagy az NM elvonni a pénzt. Orosz Éva, a VPI programvezetője, mint lapunknak kifejtette, két lehetőséget lát. Például a nyertes konzorcium a régióban már meglévő szolgáltatások hatékonyságát, illetve e szolgáltatások minőségét kívánja javítani. Mindez azt is jelenti, hogy az illető intézményeknek ezekre a szolgáltatásokra van már szerződésük az OEP-vel; az egészségbiztosítónak tehát e hatékonyabb szolgáltatásokat kell majdan finanszíroznia, a minőségjavítás terhei így nem rá hárulnak. Előfordulhat az is, hogy a konzorcium egy teljesen új szolgáltatás bevezetésére használja a pályázati pénzeket, vagy azok egy részét. Orosz Éva szerint ez sem jelenti azt, hogy a működtetés költségei nem biztosítottak, ugyanis ezt a problémát rendezni lehet akkor, amikor az intézmények az úgynevezett kapacitáslekötési szerződéseket kötik az OEP-vel, vagyis az új szolgáltatásra is kérnek finanszírozást. "Mivel a kapacitáslekötési ajánlatot tévő települési önkormányzatok tagjai a regionális konzorciumoknak, így alapvető érdekük, hogy egyeztetett ajánlatukba belefoglalják a világbanki pályázat keretében létrehozott fejlesztéseket", mondta Orosz Éva. Az azonban kérdéses, hogy miután a megyei pénztárak szeptemberben kivonultak a konzorciumokból, zökkenőmentes lesz-e az esetleges új szolgáltatások fenntartása. Felvetésünkre a programvezető csak annyit jegyzett meg, hogy a maguk részéről változatlanul törekednek a minisztérium és az egészségbiztosító közötti félreértések tisztázására.
Orosz Éva egyébként Kökény miniszterhez hasonlóan úgy véli, nincs párhuzamos finanszírozás: szerinte a Soros Alapítvány mintarégió-programja és az NM regionális modernizációs pályázata nem fedik egymást. Alapvető a különbség a két projekt között, amit az ezekre fordítható összegek jelentős különbsége is mutat: az SA két évre 100 millió Ft-ot szánt a programra, míg a minisztériumi pályázat nyertese ideális esetben 6 milliárd Ft-tal gazdálkodhat majd. A Soros Alapítvány az egészségügy modernizációjának - Orosz Éva megfogalmazásával - egyfajta "szellemi szoftverét" támogatta: olyan tanulmányokat elsősorban, amelyek például egy modernizált egészségügyi rendszer finanszírozási és informatikai lehetőségeivel foglalkoznak. Vagyis, fejtegette Orosz Éva, a regionalizációnak, az egészségügy decentralizációjának elvi-szellemi előkészítéséről volt szó, s erről a folyamatról mindvégig tudott az OEP és a minisztérium is, hiszen az alapítvány kuratóriumának ülésein képviselőik mindvégig részt vettek. Orosz Éva szerint mindössze arról van szó, hogy a minisztérium a mostani pályázat kiírásakor figyelembe vette az SA-program eredményeit, következtetéseit. Úgy véli, példamutató az, ahogyan egy non-profit szervezet (az SA Mintarégió Programja) és egy állami főhivatal együttműködött.
Háttér
A Fidesz azt is szóvá tette, hogy a Soros Alapítvány programgazdái, illetve a minisztériumi pályázat kidolgozói jórészt ugyanazok a személyek. Például Orosz Éva, a VPI jelenlegi programvezetője 1997 januárjáig koordinálta a Soros Alapítvány Mintarégió Programját, majd, egy jegyzőkönyv tanúsága szerint, szak-értőként dolgozott tovább az alapítványnak. "1996 januárjától 1997 januárjáig voltam az alapítvány programkoordinátora", válaszolt Orosz Éva kérdésünkre. Januártól a Népjóléti Minisztérium megbízásából végezte ugyanezt a munkát a Soros Alapítványnál, május végén azonban, amikor az NM programigazgatója lett, megvált alapítványi munkájától, "ez dokumentálható", tette hozzá. "Ahogyan a Soros Alapítvány is addigi munkásságom alapján kért fel a munkára, úgy a minisztériumba is azért hívtak, mert látták s nyilván értékelték alapítványbeli tevékenységemet."
A sor folytatható, volt és jelenlegi minisztériumi tisztségviselők szakértettek/szakértenek a Soros-programban. Ennél azonban sokkal érdekesebb egy a világbanki programban formailag részt nem vevő cég és annak vezetője.
A Fraternité Rt.-ről és Bánfalvi Istvánról van szó. A cég 1990 végén alakult, kapcsolatrendszere - a volt és jelenlegi igazgatósági és a felügyelőbizottsági tagok névsora alapján - imponáló: volt pénzügyminiszterek (Hetényi István, 1991-től; Bokros Lajos, 1991-1995), volt és jelenlegi magas beosztású köztisztviselők (például Deák Andrea volt ÁB-vezérigazgató, 1991-től, vagy Radnai György, a Pénztárfelügyelet elnöke, 1991-1994). (A cég lapunk hasábjain már előkerült, lásd: Hálózat, 1997. szeptember 25: A Fraternité 1994-ben a vérellátást akarta megreformálni például Rózsahegyi László - HiCare, Over, CM-klinika stb. - egyik vállalkozásával karöltve, Harsányi László akkori államtitkár koordinálásában.)
Bánfalvi István elnök-vezérigazgató és részvénytársasága - amely egyébként az említett Soros-program egyes pénzeit is kezeli - régi szereplője a magyar egészségügynek. Bánfalvi a Csehák Judit-féle egészségügyi minisztérium államtitkára volt (Csehák Judit jelenleg a Fraternité Nyugdíjpénztár tiszteletbeli elnöke, illetve az 1995-ben indult Soros ERP kuratóriumának elnöke). A társadalombiztosítási önkormányzatokkal is rég kapcsolatban van: egyrészt mint a tébé-auditálásokat végző KPMG egyik alvállalkozója, másrészt cége megrendeléseket is kapott az egészségbiztosítótól. (Lásd keretes írásunkat.)
Bánfalvi 1995-1996-ban az Államháztartási Reformbizottság Jóléti Albizottságában az egészségügy és a nyugdíjrendszer átalakításának lehetőségeivel foglalkozott. Ebbéli minőségében három olyan tanulmányt is írt (kettőt 1995-ben, egyet 1996-ban, ebből kettőt Sándor László, az EbÖ akkori elnöke is megkapott), amelyekben olyan megoldásokat vázol, amik alapján joggal feltehető: mind az új nyugdíjrendszer kialakítása, mind a most beindítani óhajtott regionális modernizációs program alapvetően az ő elképzelésein alapul. Ami jelentheti azt is, hogy Bánfalvi az egészségügyi reform egy igen jeles stratégája. Meg jelentheti azt is, hogy egy igen kiterjedt kapcsolatrendszerrel bíró (volt és jelenlegi állami hivatalnokok), az egészségügyet a legapróbb részletekig ismerő (részvétel a tébé-auditálásokban) káder szerez igen komoly pozíciókat a szektor privatizációja előtt. Érdemes figyelni rá.
- bund -
Egy megbízás, példának okáért
1994-ben a jól csengő Szükségletkommunikáció Pályázat keretében a Fraternité a Szonda Ipsosszal karöltve "Az egészségügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos szükségletek, igények, nézetek, áttekintése a lakosságnál" fedőnevű empirikus szociológiai kutatásra vállalkozott. Megszoktuk már, ha tébé, akkor az első kérdés: mennyi? Nos, ez esetben nem is az a vacak 6 millió az érdekes, hanem inkább az, hogy mire csengetett az OEP. Az 1996 februárjában kelt, a pályázat teljesítését ellenőrző okmány szerint a feladat "terv szerint teljesült". Nem csoda: "Az elért eredmények várható bekapcsolódási lehetősége a biztosításban, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár munkájában" című, nyelvtanilag nem egészen korrekt fejezetcím alatt a következőket jegyezte be az ellenőrző közeg: "A feltárt nagyszámú tény azt mutatja, hogy az Egészségbiztosító által támogatott gyógyszerek fogyasztásában meghatározó szerepe van az orvosnak. Az orvos szakmai befolyásolása, a gazdaságosság-hatásosság kérdéseinek tudatosítása az OEP számára kulcskérdés. A vizsgálat dokumentálta azt is, hogy az orvos nagyon "kemény" társadalmi-gazdasági determinációk között végzi a gyógyszerfelírást is. S végül minden korábbinál erőteljesebb korrelációk mutathatók ki a lakosság szociális helyzete, egészségi állapota és gyógyszerfogyasztással kapcsolatos költségei között."
Ennyi. Hatmillióért.
