Pár napja pattant ki a hír, hogy a hat szakszervezeti szövetség közül három – az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) – nemsokára várhatóan egyesül. A legendás magyar szakszervezeti megosztottság jelentős mérséklődésének esélyéről az összeolvadást célzó tárgyalásokat kezdeményező Autonómok új elnökével, Székely Tamással beszélgettünk.
magyarnarancs.hu: Van Európában példa a magyarhoz hasonló mértékű szakszervezeti széttagoltságra?
Székely Tamás: Olaszországban három konföderáció van, elsősorban pártpolitikai alapú a megosztottságuk. Franciaországban most már, azt hiszem, hogy hét vagy nyolc. Az ottani megosztottság szintén részben pártkötődésekkel magyarázható, a szervezettségük most már a 8-9 százalékot sem éri el, de mindezek ellenére, ha mozgósításról van szó vagy a radikálisabb érdekérvényesítés egyéb formáiról, seperc alatt összeáll a rendszer. Nálunk az a baj, hogy se szervezettség nincsen, se mozgósítóképesség, se összefogás, semmi. A helyzet jelenleg nagyon rossz, és ezen mindenképpen változtatni kell. Annál is inkább, mert ágazati vezetőként, a Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) elnökeként azt tapasztalom, hogy a kormányzati arrogancia, diktátumpolitika egyre inkább megihleti a versenyszféra munkaadóit, a cégeket is, tisztelet a kivételnek. Nem tárgyalnak, nem egyeztetnek, egyoldalúan bejelentik a béremelés mértékét, és a maguk részéről be is fejezték a dolgot. Erre már a kollégák is be kellett, hogy lássák, muszáj egységesen fellépnünk. Az érdekképviselet mellett a képzés vagy a szakmai munka gyakorlatának átgondolására is esélyt biztosít különben egy újfajta szervezeti rend kiépülése.
Fotó: MTI/Illyés Tibor
magyarnarancs.hu: A sajtóban csak pár napja jelent meg a hír, de az előkészítés elég hosszú lehetett. Mikor kezdődtek el a tárgyalások, hogyan jutottak el a megállapodás küszöbére?
SZT: Távolabbról kell ezt kezdeni. Szerintem az első nagy lépés visszavezethető az első Orbán-kormány idejére, a munka törvénykönyvének az akkori, a szakszervezetek eljelentéktelenítését célzó módosításához. Akkor volt egy pillanat, a Nemzeti Sportcsarnokban több ezer ember részvételével tartott nagygyűlés, amelyik megelőzte a rendszerváltást követő legnagyobb létszámú szakszervezeti tüntetést. Ha akkor, abban a hangulatban valaki felkiáltott volna, hogy most azonnal fuzionáljanak a szövetségek, akkor bizonyosan meg is történik, és mára már egészen másképpen néznének ki a dolgok. Én nem mondhattam ki, akkor még nem voltam döntéshozó pozícióban. A mostani helyzetben az igazi változás szerintem és mások szerint is – még ha tán szerénytelennek is tűnik – az Autonómok december 17-i kongresszusa volt, a vezetőváltás, az én megválasztásom. Ezután kezdődött el, a mi kezdeményezésünkre, a konföderációk vezető testületei közötti beszélgetéssorozat, a mostani megállapodás ennek a folyamatnak az eredménye. A választási kampányomban, na jó, kampányocskámban is főleg erről igyekeztem beszélni: az Autonómokat kizárták mindenből, se a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumában (VKF), se az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban (OKÉT) nem vagyunk jelen, pedig mindkét fórumon helyünk van, a versenyszférában egészen nyilvánvalóan. Nemcsak minket és a mi szervezett munkavállalóinkat, de a teljes versenyszféra érdekképviseletét gyengíti, ha az Autonómok nem ülhetnek az asztalnál, és azért is szükség volt a tárgyalások megkezdésére, hogy majd mégis odaférhessünk. Ez volt az egyik, de korántsem az egyetlen ok. A most születő szövetség a versenyszféra képviseletében erős igazán, az Autonómok és az MSZOSZ, a versenyszféra két legnagyobb szakszervezeti szövetsége révén, ennek a területnek hozzávetőleg a 90 százalékát fedjük le ketten, ezt egészíti ki a közszféra munkavállalóit tömörítő SZEF. A közszféra szervezettségében a közelmúltban olyan drámai változások történtek, a köztisztviselők közül olyan sokan léptek ki nyilvánvalóan a félelemkeltő hangulat miatt a szakszervezetekből, hogy nehéz pontos számokat mondani. Ami a közalkalmazottakat, illeti a pedagógustársadalom legnagyobb szakszervezete, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), de például a bölcsődei vagy a közgyűjteményi dolgozók szakszervezetei is a SZEF-et erősítik, ezen a területen is számottevő befolyása lesz tehát a leendő szövetségnek.
Január elején kezdtük meg a tárgyalásokat az MSZOSZ-szel, és viszonylag gyorsan meg is tudtunk állapodni. Február–március tájékán aztán már a SZEF azzal a javaslattal állt elő, hogy maradjanak meg a konföderációk, és hozzunk létre fölöttük egy ernyőszervezetet. Mi erre azt feleltük, hogy ez már kevés. Létrehozni egy a tagszervezetek, majd a konföderációk feletti harmadik szintet, bonyolult és felesleges pótcselekvés, igenis össze kell tolni a humán és az anyagi erőforrásokat, ez a leghatékonyabb és legelőremutatóbb megoldás. A dolog még nem zárult le, több bizottságban tárgyalunk jelenleg is a szervezeti felépítésről, a szakmai munka összehangolásáról vagy a pénzügyi kérdések rendezéséről. Ezeket mind nagyon gondosan és alaposan át kell beszélni, hogy egyetlen tagszervezet vagy tag se érezhesse úgy, hogy a feje fölött, az akarata ellenére döntöttek, vagy hogy bármilyen tekintetben rosszul járt.
magyarnarancs.hu: Értem, hogy ez nagyon komoly áttörés, de miért csak hárman vannak? A LIGA és a Munkástanácsok hiányát érteni vélem, de mi van a hatodik konföderációval, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörüléssel (ÉSZT)?
SZT: Szerintem meg ne szűkítsük le a kérdést az ÉSZT-re. Ebben a remélhetőleg nemsokára megszülető új szövetségben helye van, akár úgy is mondhatnám, hogy ott van a helye mindenkinek. Nekem mély meggyőződésem az, hogy ha ezt jól csináljuk, akkor nagyon sokan fognak csatlakozni hozzánk, majdnem mindegy, hogy tagszervezeti vagy konföderációs szinten, és akkor már semmit nem fog számítani ez az energiagyilkos, bénító szervezeti rivalizálás, hogy SZEF, ÉSZT, Autonómok vagy LIGA. Egy dolog viszont nagyon fontos: ez a dolog csak akkor vállalható, legalábbis számomra bizonyosan, ha a formálódó szövetség megmarad középen, tehát egyik pártnak sem lesz dróton rángatható bábja. Aki a munkavállalók érdekeit akarja képviselni pártokéi helyett, az előtt nyitva áll az ajtó. Az viszont elfogadhatatlan, ha egy szervezet, adott esetben a Munkástanácsok honlapján ott van a Fidesz aláírásgyűjtő íve letölthető formában. A szakszervezetek évtizedes megosztottsága, rivalizálása különlegesen kiszolgáltatottá tette őket a rivális pártérdekeknek, ennek kell először véget vetnünk. Most, ha minden jól megy, új fejezet nyílik a történetben, mindannyian tiszta lappal kezdhetünk. A fő kérdés nem az lesz, hogy mit gondolnak a most még kimaradó konföderációk vezetői vagy hogy mi mit gondolunk, hanem az, hogy hogyan képzeli el a szakszervezeti mozgalom jövőjét az ágazati tagszervezetek vezetése és tagsága.
magyarnarancs.hu: Ez sok tekintetben nagyon világos beszéd, de mégis, mi a helyzet az ÉSZT-tel?
SZT: Én végig bíztam benne, hogy csatlakoznak végül, és tulajdonképpen továbbra is bízom benne. Az ÉSZT különben elsején együtt vonul velünk, aztán együtt majálisozunk, ott lesznek ők is, de a színpadra nem jönnek fel egyelőre. Meglátjuk.
magyarnarancs.hu: Lehet már tudni valamit a szervezeti-irányítási kérdésekről? Hogyan dől el például, hogy ki fogja vezetni ezt az új tömörülést?
SZT: Ez a kérdés még korai, bár, persze, fontos. Erről majd meg kell állapodni, de az nyilvánvaló, hogy az új szervezet felállásával a régi tisztségviselők stalluma automatikusan megszűnik. Nem árt, ha ez a folyamat, az új vezetők kiválasztása együtt jár az amúgy is mind elkerülhetetlenebb nemzedékváltással és az ezzel járó szemléletváltással. Alkalmas jelöltekből nincsen hiány. De, mondom, mindez még messze van, és rengeteg dolgunk van még, amíg ehhez a problémához egyáltalán elérünk.
magyarnarancs.hu: Mit tud majd csinálni egy egyesült, erős szövetség olyan közegben, ahol az érdekérvényesítés bevett eszközei nem feltétlenül állnak rendelkezésre? Bejelentett sztrájkot tartani például a sztrájktörvény híres módosítása óta igazán nem könnyű Magyarországon.
SZT: Valamit lehet csinálni azért, próbálkozni kell. Nemrég a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége pert nyert a legfelsőbb magyar bírói fórumon, a Kúrián, kimondatott, hogy szabad a kormányzat intézkedései ellen is sztrájkot hirdetni. Ok bőven volna a sztrájkra, a munka törvénykönyve például elviselhetetlen, és nagyon sok egyebet lehetne sorolni, de ma még igen nagy a megosztottság, és a politika gondosan törekszik ennek fenntartására és mélyítésére, másrészt az emberek öntudata, az érdekeik érvényesíthetőségébe vetett hite, hát, megkopott az elmúlt időkben. Nem kezd rögtön sztrájkba valaki csak azért, mert méltánytalanságot kell elszenvednie, ha jó oka van félteni a munkahelyét. Az egyre súlyosabb megélhetési nehézségek itthon jelenleg nem a tiltakozás szellemét erősítik, hanem a riadt beletörődését, az érthető kenyérféltését. Az emberek nemhogy sztrájkolni nem akarnak, de a tüntetések helyszínét is úgy kell kiválasztani kisebb vidéki településeken – ott mindig még kiszolgáltatottabbak az emberek –, hogy véletlenül se rögzíthesse a résztvevők arcát semmilyen kamera, és sorolhatnám még hosszan. Ebben a pillanatban én nem látom nagy tömegsztrájkok komoly esélyét, viszont a politikai és a gazdasági események szélsebesen változnak, és mi sem szeretnénk tétlenkedni, úgyhogy ezek a dolgok akár rövid távon is megváltozhatnak.
magyarnarancs.hu: A Szolidaritás alapítója és társelnöke volt, még ha jól látható is, hogy mostanában, mióta ők egy választási szövetség részesei lettek, nemigen mutatkozik arrafelé. Hivatalosan is elváltak útjaik?
SZT: Ezt éppen a Narancs írta meg nemrég a Szolidaritás történetéről szóló cikkben, helyesen. Persze, ez magától értetődik, teljesen egyértelmű, nincs is mit többet beszélni róla.
magyarnarancs.hu: Mi fog történni május elsején a Ligetben?
SZT: Részleteket egyelőre nem árulnék el, de azt remélem, hogy történelmi jelentőségű május elsejénk lesz az idén. Azon dolgozunk, hogy erre a napra egy a mostaninál jóval hatékonyabb szakszervezeti mozgalom résztvevői büszkén gondolhassanak vissza. Arra számítunk, hogy komoly, legalábbis többezres tömeg lesz kint. Mindenkit várunk.
