Részletes adatok derültek ki a Covid-oltás utáni fertőzésekről

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 2.

Belpol

A beoltottak töredéke fertőzödött meg, és ezrelékben mérhető a halálos áldozatok száma a második oltás után – árulta el az Országos Kórházi Főigazgatóság egy érdeklődő civilnek.

Részletes adatokat kért, és meglepetésre részletes adatokat kapott egy a 444.hu olvasója  az Országos Kórházi Főigazgatóságtól arról, hogy a koronavírus elleni vakcinával oltottak hány százaléka betegedett meg, került kórházba és hunyt el – írja a portál.

Az érdeklődő közérdekű adatigénylést nyújtott be július 18-án a főigazgatóságra. A válaszadási határidőt egyszer ugyan kitolták, végül augusztus 31-én kapott egy sok adatot tartalmazó táblázatot. Ami új a statisztikában, hogy tartalmaz életkori bontást. Erről eddig nem volt publikus adat, pedig fontos szempont. És egyértelműen látszik is, hogy az oltások hatékonysága valamennyire gyengül az idősebbeknél.

Fontos fejlemény, hogy kiderült: ezek szerint egy ilyen adatsor előállítása és rendszeres publikálása simán megoldható lenne. Ugyanakkor nem derült ki egészen pontosan, hogy mikoriak az adatok. Lehet, hogy júliusiak, lehet, hogy augusztus közepiek.

Egy támpont van: az oltottak száma, de itt is van kavarodás – jegyzi meg a lap. Az adatokban 5 593 891 első beoltott szerepel. Ez július 25-én volt. Hogy ne legyen ennyire egyszerű: beírták a második oltottak számát is, 5 315 933-at. Ezt viszont 5 nappal korábban, július 20-án értük el. Ráadásul az lenne a logikus, ha az innentől számított három héttel későbbi, már augusztus közepi adatok szerepelnének a táblázatban, az adatigénylő ugyanis azt kérte, hogy az első és a második oltás után legalább 21 nappal későbbi fertőzések, kórházi ápolások, halálozások adatait küldjék el neki.

Miután eltelt legalább három hét az első oltás után:

  • 0,2 százalék fertőződött meg0,05 százalék került kórházba0,012 százalék hunyt el koronavírusban.
  • A második oltás még erősebb védelmet adott. Itt szintén legalább három héttel a második adag vakcina után
  • 0,086 százalék kapta el a vírust, 0,013 százalék került kórházba 0,003 százalék hunyt el koronavírusban.

A beszámolóból kiderült, hogy nincs 40 év alatti elhunyt azok között, akik az oltás utáni 3. héten túl fertőzödött meg. Nincs ugyanakkor információ arról, hogy a nem oltottak hány százaléka fertőződött meg, került kórházba vagy hunyt el.  Az oltástípus szerint is bontott,  részletes adatokat ide kattintva, a 444.hu oldalán nézhetik meg.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság bőbeszédűsége azért is meglepő, mert a Müller Cecília vezette Nemzeti Népegészségügyi Központ  (NNK) újságírói megkeresésre sem akart adatokat közölni a témában. A Magyar Narancs még június 4-én küldött közérdekű adatigénlyést az NNK-nak az új deltafertőzöttek számáról és arról , hogy közülük hányan kaptak oltást.

Müller hivatala azonban 90 napig tolta ki a válaszadás határidejét, mondván, a kérdések megválaszolása veszélyeztetné közfeladataik ellátását. A válaszoknak éppen ma, szeptember 2-én kellene megérkezniük, ám eddig még nem kaptuk meg azokat.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk