Rétvári: A kormány mindig kiemelt figyelmet fordított a szociális gyermekétkeztetésre

  • narancs.hu
  • 2019. július 5.

Belpol

Az államtitkár szerint fontos szempont, hogy jobb minőségű és egészségesebb ételeket adjanak az étkeztetésben.

A kormány mindig kiemelt figyelmet fordított a szociális gyermekétkeztetésre - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Rétvári Bence közlése szerint 2010-ben még 29 milliárd forint jutott erre a célra. Azóta viszont radikálisan emelkedtek a szociális gyermekétkeztetés forrásai, idén már 79, jövőre pedig 82 milliárd forintot fordíthatnak rá.

Kitért arra is, ezen túlmenően 12 milliárd forintot fordítottak arra, hogy 480 településen felújítsák az iskolai konyhákat. Ezáltal rezsijük is csökkent.

Rétvári Bence kiemelte: fontos szempont, hogy jobb minőségű és egészségesebb ételeket adjanak az étkeztetésben. Előírták például, hogy több tejet, kevesebb cukrot, sót, zsírt tartalmazzanak az ételeket. Ehhez 54 százalékkal többet is költhetnek arra, hogy megvegyék az alapanyagokat.

Mindemellett azt is ösztönözték, hogy 40 kilométeren belülről, őstermelőktől vegyék meg azokat - közölte az államtitkár.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)