Megszűnik a mandátuma a büntetett előéletűvé vált fideszes polgármesternek

Kis-Magyarország

Jogerős ítélet született a Békés megyei Méhkeréket vezető Tát Margit költségvetési csalási ügyében. A polgármester nem maradhat tovább a település élén.

 

A Gyulai Törvényszék szerdán hozta meg a másodfokú ítéletet. A bíróság egy döntő ponton megváltoztatta a jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás miatt tavaly májusban bűnösnek kimondott polgármester büntetését. Az elsőfokon eljáró Gyulai Járásbíróság ugyan megállapította Tát Margit méhkeréki fideszes polgármester és hét társa bűnösségét, valamint azt, hogy az Európai Unió által biztosított forrás, 31 millió forint ellenére gyakorlatilag semmit nem valósított meg a Békés megyei község önkormányzata egy gyermekeknek szánt bűnmegelőzési programból – ennek ellenére előzetes mentességet adott a méhkeréki fideszes polgármesternek. Ez azt jelentette, hogy nem számít büntetett előéletűnek Tát Margit, így megtarthatja a polgármesteri posztot a többnyire román ajkúak lakta viharsarki településen.

Kérte, hogy ne legyen büntetett előéletű

A Gyulai Járásbíróság tavaly májusi ítéletének ezt a rendelkezését fellebbezte meg a Gyulai Járási Ügyészség. Arra hivatkozott a vádhatóság, hogy a polgármester éppen közmegbízatását felhasználva hajtotta végre a költségvetési csalást, s ez még súlyosabb megítélés alá esik. Aligha véletlen, hogy a hétfőn másodfokon kezdődött eljárásban a fideszes polgármester a vádban nem szereplő és a perhez nem tartozó érvekre hivatkozva, egyben önmagát fényezve kérte a bíróságot, ha mégis újból bűnösnek is mondják ki, akkor se alkalmazzák vele szemben a büntetett előélet jogkövetkezményeit.  

A jogerős ítélet indoklásában a büntetőtanács kimondta, hogy az EU támogatta méhkeréki bűnmegelőzési program nem valósult meg és az arra kapott pénz nagy része annak ellenére sem térült, hogy a vádlottak egy meghatározó része – Tát Margit kivételével – jelentős összegeket térítettek meg. Összességében közel 17 millió forintot, de hogy a fennmaradó 14-15 millió forint sorsa mit lett, több mint homályosEmellett a jogerős ítélet 1 év 10 hónapos börtönbüntetéssel sújtotta Tátot, amit két év próbaidőre felfüggesztettek és 600 ezer forintos pénzbírsággal sújtották.

 
Tát Margit és Kovács József fideszes országgyűlési képviselő
Forrás: Tát Margit Facebook

„Lepapírozva”

„Lehet azt mondani, fotókkal illusztrálni és jelenléti ívekkel bemutatni, hogy a Sarkadi Rendőrkapitányság bemutatójával egybekötve volt háromnapos napközis tábor, hogy járt és több napot töltött 90 gyerek egy létavértesi táborban, miközben annak a befogadóképessége csak a harmada. S lehet azt is állítani, hogy voltak Debrecenben a Kenézy Gyula Kórház drogambulanciáján a programban résztvevő gyerekek, ha ezek az intézmények tagadják ezek megtörténtét” – hangsúlyozta a bírói tanács elnöke. Tatai Mónika tanácsvezető bíró ugyancsak reagált arra a védői és vádlotti védekezésre, hogy az EU finanszírozta program magyar irányító hatósága, az Emmi mindent rendben talált. Csak éppen a minisztérium folytatta ellenőrzések kizárólag iratok alapján történtek, ekként formálisak voltak. Azaz - ahogy egy korábbi cikkünkben írtuk - papíron minden rendben volt, még ha valójában szinte semmi sem valósult meg.    

A Gyulai Törvényszék kimondta, hogy három céggel – a Borsod és Térsége Képzési és Humánszolgáltató Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft.-vel, az Eubility Group Kft.vel és a Nextender Kft.-vel – kötött ugyan szerződéseket a Tát Margit vezette méhkeréki önkormányzat, de ezt bizonyíthatóan csak 2015 februárja után történt meg. A dolog szépséghibája, hogy ezen cégekkel, visszadátumozva 2013-as programokat próbáltak meg „igazolni.” A bíróság nem fogadta el a védelemnek azt az észrevételét sem, hogy a vádlottak közötti e-mail-üzeneteket a bizonyítási eljárás részévé tette. Az ügyvédek szerint ez a telefon-lehallgatásokhoz hasonló cselekmény, amely bírói engedélyhez kötött. Ezekben az üzenetváltásokban a vádlottak, egymást tegezve arról értekeztek, hogy lehet  „lepapírozni” programelemeket, mintha azok ténylegesen megvalósultak volna.   

Nemrégiben számoltunk be arról, hogy a Tát vezetésével működő méhkeréki önkormányzat az Európa Tanács elismerését, az Európai Kiváló Kormányzás Védjegyet (ELoGE) kapta. Amikor arról érdeklődtünk a program magyarországi koordinátoránál, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségénél, hogy miként kaphatta a díjat egy olyan település, ahol csaltak egy EU-s pályázattal, azt a választ kaptuk: informálisan – nem a pályázó önkormányzattól – értesültek a Tát Margit személyével kapcsolatos bírósági eljárásról, azonban jogerős bírósági ítélet hiányában a büntetőjogi szabályok alapján az ártatlanság vélelme érvényesült. Megjegyezték, hogy az Európa Tanács által előre meghatározott feltételek között nem szerepel a pályázatból kizáró feltételként a polgármesterrel vagy más tisztségviselővel szemben folyó eljárás, így mérlegelési jogkörük sem volt a település – egészének – kizárását illetően. A mostani jogerős bírósági ítélet azonban aligha támasztja alá ennek a díjnak a jogosságát.

A program nem valósult meg

Az ítélet indoklásában elhangzott, hogy Tát Margit közeli munkatársai, így egykori alpolgármestere, Netye Bertold többször érdeklődött a település vezetőjénél a bűnmegelőzési program állásáról, kezdésének időpontjáról, ám minden esetben kitérő választ kapott. Ha minden rendben folyt volna, akkor érdemi válasz született volna a felvetésre, beszámolva a konkrétumukról, hangzott el a Gyulai Törvényszék indoklásában. „Itt nem egyszerű hiányosságokról vagy szabálytalanságokról volt szó, hanem arról, hogy a méhkeréki bűnmegelőzési program nem valósult meg.

Ezt pedig széleskörű bizonyítási eljárása nyomán büntetőjogilag helyesen állapította meg a Gyulai Járásbíróság”

– hangsúlyozta Tatai Mónika. A másodfokú bíróság állást foglalt a tanúvallomásokról is, kijelentve: a vádat erősítő vallomásokat fogadta el hitelesként, így azt, ami egyebek mellett Netye Bertold és az ügy egy másik tanúja, Kozmáné Boka Mária tett.

Időközi polgármester-választás lesz Méhkeréken

„Érdemtelen az előzetes mentesítésre” – mondta ki Tát Margit fideszes polgármesterrel szemben a Gyulai Törvényszék. A bíróság egyben osztotta az ügyben az elsőfokú ítélet ezen rendelkezésével szemben fellebbezést benyújtó ügyészségi álláspontot. Hozzátették, a költségvetési csalás, a hamis magánokirat folytatólagos felhasználást hosszú időn keresztül elkövette az elsőrendű vádlott. Ráadásul mindezt Tát Margit polgármesterként, közmegbízatását felhasználva tette meg úgy, hogy több munkatársát közben a bűnbe vitte. A bíróság szerdai ítéletében kifejtette, az előzetes mentesítés megítélését sokkal jobban segítette volna a feltáró, beismerő vallomás, valamint az, hogy a bekövetkezett sok milliós kárból nem csupán 168 ezer forintot térít meg Tát Margit.

A büntetőeljárásról szóló törvényben foglaltakra figyelemmel a bíróság az önkormányzati képviselő bűnösségét megállapító jogerős ítélet meghozataláról haladéktalanul tájékoztatja a képviselő-testületet és a Békés Megyei Kormányhivatalt. A mostani döntés után

megszűnik Tát Margit mandátuma,

így időközi polgármester-választást kell kiírni a Békés megyei településen. A pandémia miatti veszélyhelyzetben ez azonban egyelőre csúszik, így hosszabb átmeneti helyezettel kell számolni a viharsarki községben.   

Az ítélettel Tát Margit egy másik, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatában betöltött mandátuma is megszűnik.  

(Címlapképünk forrása: Tát Margit Facebook)

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Ezt a rovatát vidéki újságírók írják szűkebb környezetük országosan is fontos eseményeiről. Életbevágónak tartjuk, hogy Magyarország lakói értesüljenek olyan helyi történetekről és véleményekről, amelyeket a kormányhatalom eltitkolni igyekszik.

Nézzen be a magyarnarancs.hu-ra mindennap: itt ingyenesen megtalálja a nap legfontosabb híreit, és még sokkal többet. De a nyomtatott heti Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt. S ha tetszett, amit olvasott, kérjük, támogasson minket.

Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

Kamukéró

A lakástámogatási program a Fidesz-kormányok nagy találmánya. Ha az embereknek nincs pénzük lakást venni, akkor adjunk nekik támogatott hitelt – nagyjából ez a minta huszonöt éve.

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.

Nemtelen helyzetben

Egy hónapja éhségsztrájkol a vizsgálati fogságban Budapesten a német szélsőbaloldali aktivista, Maja T. A német média kifogásolja az ellene folyó eljárás és fogva tartásának körülményeit.