Magyar Narancs: Az új választási törvény miatt valószínűleg csak ellenzéki összefogással lehetne leváltani a jelenlegi kormányt, miközben az ellenzéki erők közötti sokféle nézetkülönbség ezt egyelőre lehetetlenné teszi. Ezek szerint bejöhet Orbán Viktor számítása?
Schiffer András: Aligha. Ráadásul aki nem ismer bizonyos korlátokat, nagyot fog esni, így lesz Orbán Viktorral is, ebben egészen biztos vagyok. De őszintén szólva én már egy kicsit unom a választási eljárás körüli okoskodást és a hatalomtechnikai matekolást. Szerintem az új választási törvény, illetve a Kubatov-térkép éppen azt nehezíti meg, hogy egy olyan választási szövetség, amelynek centrumában a szocialisták vagy bármelyik volt szocialista miniszterelnök áll, le tudja győzni a Fideszt. Ha egyetlen tömb sorakozik fel Orbán Viktorral szemben, akkor az csak hihetetlen erőfeszítések árán tud akár csak sima többséget is szerezni. Egyébként pedig az LMP ökopártként a sokféleség pártja, nem kenyerünk az egy a tábor, egy a zászló. Nekünk az a feladatunk, hogy a következő másfél évben megerősítsük és kinyissuk az LMP-t, hogy politikai otthonra találjanak azok, akik úgy akarnak kormányváltást, hogy nem kívánják vissza a 2002-2010 közötti időszak vezető figuráit.
MN: Más programmal, más helyzetben, de hasonló ambícióval, a mindkét oldallal szembeni különbség hangsúlyozásával állt elő az MDF 2008-2009-ben.
SA: Hasonlítottak már minket a korabeli SZDSZ-hez, az 1992-93 közötti Fideszhez is, én ezeket az analógiákat egy ponton túl már nem tudom követni. A politikatörténeti tanulságokat érdemes levonni, de a helyzetek nem ismétlődnek olyan mechanikusan, hogy a társadalmi-politikai folyamatokat természettudományos törvényszerűségekkel le lehetne írni.
MN: Mit jelent a gyakran elhangzó megállapítás, hogy az LMP-nek pólusképző erővé kellene válnia?
SA: Bármelyik párt akkor tud önálló pólusként fellépni - és részben ennek mibenlétéről szóltak az elmúlt hónapok LMP-n belüli vitái -, ha felmutat a választóknak valamilyen egyedi, összetéveszthetetlen, a politikai versenytársakétól világosan eltérő víziót. Az LMP akkor önálló pólus, ha be tudja mutatni, hogy az általa hirdetett zöld fordulat miért jelent gazdasági, de ha úgy tetszik, lélektani fordulatot is az elmúlt 20-25 év gazdasági és társadalomfejlődéséhez képest. Ha úgy tudunk rendszerkritikával fellépni, hogy közben élesen elutasítunk minden megkülönböztetést, rasszista uszítást. Be kell mutatnunk, hogy modernizációkritikánk nem modernizációellenesség, nem globalizációellenesség, viszont egy olyan világban, ahol az erőforrások végesek, a hagyományos modernizációs projekteknek befellegzett, vagy különben befellegzett az egész emberiségnek. Az egy járulékos kérdés, hogy az ilyen önálló pólushoz lehet-e együttműködő partnereket találni. Én úgy gondolom, hogy lehet, de esetünkben parlamenten kívüli partnerek jöhetnek szóba.
MN: Eddig mi hiányzott az áttöréshez?
SA: Vannak objektív adottságok, de nyilván benne van a mi hibánk is. Előbbiek közül fontos, hogy nehezebb felmutatni a markánsan más víziót egy olyan pártnak, amelynek a régi pártokkal ellentétben nincsen saját médiagalaxisa. Aztán amikor azzal az ambícióval léptünk fel, hogy ki akarunk szállni abból a kulturális bal-jobb felosztásból, ami minimum 20-25 éve megmérgezi a magyar politikát, akkor egy pillanatig nem gondolhattuk, hogy sétagalopp lesz. Az adott sémák, hogy vannak a komcsik és a fasiszták, te pedig vagy ide állsz, vagy oda, két évtizede beégtek az emberek tudatába. Aki félre akarja söpörni a 20. század feldolgozatlan sérelmeivel aljas módon manipuláló kulturális megosztottságot, és azt mondja, hogy a pártpolitika szálljon ki a történelemkönyvekből, beszéljünk inkább arról, milyen 21. századi jövőt képzelünk el ebben az országban, annak hosszú távú gátfutásra kell berendezkednie. De ha megnézzük az elmúlt öt parlamenti ciklus hullámzásait, akkor azt látjuk, hogy a ciklusfelezőn a legnagyobb a bizonytalanok és a kiábrándultak aránya.
MN: Bár, mint mondta, az analógiák nem érvényesek.
SA: Azt mondtam, hogy vannak bizonyos törvényszerűségek, amelyekből érdemes tanulni. Az mindegyik ciklusra igaz, hogy a két választás között a választókat különösebben nem izgatta a politika, egyik ciklusfelezőn sem rajzolódtak még ki a két évvel későbbi erővonalak. Szerintem a jövő év nyara-ősze előtt jelentős választói mozgások nem lesznek, nem számítok arra, hogy a másfél-két millió politikailag aktív bizonytalan hirtelen itt vagy ott lecövekelne. De a problémák számbavételénél természetesen nem akarom megkerülni a saját gyengeségeinket sem. Kezdő párt kezdő politikusainak először is meg kell tanulniuk politikailag beszélni, hiszen nem az egyetemi katedrán vagyunk, nem is a bírósági tárgyalóteremben, és ha egy szöveg szakmailag ugyan hibátlan, de az emberek nagy része nem fogja fel, akkor az annyit is ér. Az sem lesz elég, hogy mi milyen kitűnően tudunk tiltakozni. A másik két ellenzéki párt már jó néhány hónapja ritmust váltott, és a kemény tiltakozás mellett arról is beszélnek, mit akarnának kormányon csinálni. Nekünk is ritmust kell váltani. Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy gyakorlatilag másfél éve a hatalomtechnikai okoskodásról szólnak az LMP-s hírek. A választók egy ponton túl nagyon nem kíváncsiak erre, őket a napi megélhetés érdekli. Amit elnéznek a régi pártoknak, azt nem bocsátják meg annak, akinek Lehet Más a Politika a neve. A folyamatos lebegtetés, méricskélés, mandátumkalkuláció olyan érzületet keltett az LMP körül, hogy mi nem bízunk magunkban, nekünk azért kellenek partnerek, hogy a hálózatbeli-szervezettségi esetleges fogyatékosságainkat mások oldják meg. Márpedig ha egy párt nem bízik magában, miért gondolná, hogy majd mások megbíznak benne?
MN: Mit fog az LMP mostantól gyökeresen máshogy csinálni?
SA: Remélem, a kongresszusi döntésünk után világos, hogy az LMP hogyan pozicionálja magát. Nem azzal foglalkozunk majd, hogy kinek milyen újabb ötlete van különböző szövetségek összekalapálására, hanem a lényegről beszélünk. Arról, hogy a mostani gazdasági paradigma kifulladt, a foglalkoztatás pangásához vezetett, gyenge a kis- és középvállalkozói szektor, gyenge a helyi gazdaság. Hogyan kell a gazdasági szerkezetet átalakítani, hogy élhető legyen a környezet, iható legyen az ivóvíz, művelhető legyen a termőföld ötven év múlva is. Arról kell beszélnünk, hogy a legelnyomorodottabb településeken hogyan lehet perspektívát adni az embereknek, például a szövetkezés elősegítésével. Azt kell elmondanunk, hogy a politikai korrupció mai mértéke nem egy fátum, de abban se bízzon senki, hogy a politikusok majd maguktól becsületesek lesznek. Meg lehet valósítani olyan programot - kormányon vagy erős ellenzéki pártként a kormányt rászorítva, ez majd eldől -, ami ki tudja szabadítani a magyar politikát az oligarchák fogságából. Mert addig nem lehet a nagytőke ellenében kormányozni, és nem lehet a gazdasági szereplőket arra rászorítani, hogy ne zabálják fel a maradék természeti erőforrásokat, és ne tegyék még kiszolgáltatottabbá a magyar munkavállalókat. Ezt a történetet kell elmondanunk a következő másfél évben.
MN: Ebben a kontextusban említettem az előbb, hogy három éve az MDF is a lényegi kérdésekről akart beszélni. A hálátlan választók meg oda ikszeltek, ahol potenciális kormányváltót láttak. Ez a dilemma hogyan oldható fel?
SA: A kartellpártoknak nyilván az az érdekük, hogy a kartell soha ne legyen megbontva. De az országjárásomnak az a tapasztalata, hogy egyelőre bármennyire is nem jelentkezik a közvélemény-kutatásokban, a két rendszerpárt támogatottságával legalábbis vetekszik azoknak az aránya, akiknek ebből a kétoldali cirkuszból elegük van. Akik pontosan látják, hogy az elmúlt húsz évben a fasisztázás és a kommunistázás paravánja mögött lehetett kirámolni az országot. Azon kell dolgoznunk, hogy az LMP perspektívát tudjon nekik kínálni. Nem állítom persze, hogy ez a másfél-két millió ember mind az LMP-re fog szavazni, mint ahogy egyes politikusok korábban eljátszották, hogy a bizonytalanok mind rájuk várnak. De azt érzékelem, hogy nagyon sok embernek semmiféle bizodalma nincsen azokban, akik már kormányozták az országot az elmúlt húsz évben. Tehát 2014-ben már nem az lesz, hogy ezeket meguntam, jöjjön a másik, hanem ebből az egész kétpárti bohóckodásból van sok embernek elege, én pedig úgy vagyok a pártpolitikával, hogy addig érdemes folytatni, amíg tisztességesen lehet csinálni. Amint a kényszerek és a történelmi szükségszerűségek felülírják a tisztességet és az ember elveit, akkor nincs tovább. Akkor el tudjuk mondani, hogy megpróbáltuk, és ennyi. De ennél jóval optimistább vagyok.
MN: Az elvekre tekintettel az LMP első emberétől az is érvényes álláspont lehet a tagság és a szimpatizánsok felé, hogy most ugyan nagy valószínűség szerint nem kerül kormányra a párt, de érdemes kitartani 2018-ig?
SA: Ezt sokszor a számba adták, de én ilyet soha nem mondtam, szűkebb körben sem. Azt mondtam, hogy ördögi játékba kevertük magunkat, mert másfél éve nem arról beszélünk, amitől az LMP joggal várhatná a választók bizalmát, hanem visszalépésekről, együttműködésről, szövetségekről, miegyebekről. Pedig már csak emiatt sem tud az LMP áttörést elérni. Nem látok a jövőbe, de az biztos, hogy a 2010-es választás előtt másfél évvel egyikünk sem kötött volna fogadást arra, hogy 7,5 százalékkal bekerülünk az Országgyűlésbe, és most is elég széles a pálya előttünk. Persze hiú ábrándokat sem akarok kelteni, pontosan látom a szervezeti problémáinkat is. De ha a jelenlegi támogatottsági adatok miatt eleve lemondunk az LMP víziójáról, akkor megette a fene az egészet.
MN: De az azért előfordulhat, hogy a kongresszusi küldöttek valamikor később úgy döntenek, mégis muszáj beszállni a "hatalomtechnikai okoskodásba", hogy esély legyen ténylegesen érvényre juttatni a párt által képviseltek érdekeit.
SA: A kongresszusi döntéssorozat egyik klauzulája valóban lehetőséget ad a felülvizsgálatra. De alapvető felülvizsgálatot csak akkor tartok lehetségesnek, ha 2013 végéig lényegesen megváltoznak az erőviszonyok. De ha azzal foglalkozunk, hogy hogyan tudunk oda-vissza vágó meccseket játszani házon belül, akkor nagyjából el lehet felejteni az egész történetet. És nemcsak az LMP-nek, hanem mindenkinek, aki kormányváltásban érdekelt.
MN: Mert LMP nélkül elképzelhetetlen a kormányváltás?
SA: Ha nem elég erős az LMP, akkor nincsen olyan, aki választási lehetőséget kínál azoknak, akik nem kérnek se Bajnaiból, se Gyurcsányból, se a szocialistákból. Mi a volt SZDSZ-táborral és a szocialista táborral megosztozhatunk testvériesen, de ettől még nem lesz kormányváltás, ezt szerintem mindenkinek hasznos tudni. Ami a kormányra kerülést illeti: kisebbik koalíciós partnerként sem Orbán Viktor oldalán, sem Bajnai Gordon oldalán nem tudja az LMP megvalósítani az alapvető célkitűzéseit, márpedig elvtelen alkukra, járadéklesőnek soha nem fogunk leszerződni.
MN: Tavaly javasolta Karácsony Gergely azt a választási koalíciót, ami a győzelme esetén visszaállítaná a játékszabályokat, majd azok alapján lehetne új választást tartani, immár az előzetes összefogási kényszer nélkül. Most pedig a 4K! állt elő hasonló indítvánnyal, csak ők a Jobbikot kihagynák belőle. Valamelyik működőképes lehet?
SA: A technikai koalíciós felvetés olyan indulatokat váltott ki mindenkiből, amelyek lehetetlenné is teszik a megvalósítását. Istvánffy András most arról beszélt, hogy a Jobbik ebben nem venne részt, de az meg ma nem realitás, hiszen az alapvető jogszabályok módosításához a "kis technikai koalíciónak" kétharmados többséget kellene elérnie. Az, hogy a Fidesz és a Jobbik együtt kevesebbet szerezzen egyharmadnál, a jelenlegi támogatottsági adatok alapján a science fiction kategóriájába tartozik. Éppen akkor lesz ebből realitás, ha az LMP-nek sikerül megerősödnie. Ehhez pedig le kell szerelnünk azokat, akik be akarnak minket törni, és mondjuk egy neoliberális táborba akarnak terelni. Ugyanakkor világossá kell tennünk azoknak, akik kiábrándultak a jobboldalból, hogy van hova fordulniuk. Ha elég erős lesz az LMP, és a Jobbikon kívüli ellenzék egésze is jó passzban várja 2014-et, akkor természetesen végiggondolhatók lehetnek ma még sci-finek tűnő felvetések is.
