Belpol
Orbánról is szó esett végül a Mini Hungary-perben
„Viszontlátásra a pokolban” – mondta a szegedi ítélethirdetés után a másodrendű vádlott.
Boltok költözhetnek majd a bezárt postahelyiségekbe
A bezárt helyiségeket felmérik, majd lehet, hogy a "postai partnereknek" számító kisvállalkozások fogják használni.
Nem tett le a kormány a Fudan megépítéséről
A beruházás előkészítéséről jövő nyáron kell beszámolnia a kormánynak.
A Fővárosi Közgyűlés elé kerül egy tervezet, hogy eltávolíthassák a Szálasira emlékező sírfeliratot
Ha a sírhely tulajdonosa nem távolítja el a jogsértő feliratot, a főváros maga veszi majd át.
Szijjártó: "Lehet, hogy 5-8 év múlva Magyarország földgázellátása lehetséges lesz orosz források nélkül"
Szijjártó Boszniában méltatta a Gazpromot és Milorad Dodik boszniai szerb vezetőt is védelmébe vette.
Az UEFA is cáfolta, hogy engedélyezte volna a nagy-magyarországos molinókat
A román sajtó kérdezett rá a szövetségnél, az UEFA pedig egyértelműen mást mond, mint az MLSZ.
OMSZ: A háziorvosok kétharmada nem vállalt ügyeleti munkát
Az Országos Mentőszolgálat végre közölte azt is, hogy hányan vállaltak ügyeletet Győr-Moson-Sopron megyében.
„Itt vagyunk 20 prostival” – orgiára hívta „gazdáját” Schadl György
Újabb részletek a Shadl–Völner-ügy lehallgatási jegyzőkönyvéből.
154 millió forintot próbál behajtani a NAV a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzaton
És ez nem is az összes tartozásuk.
Megnyitotta brüsszeli központját a közmédia, a hírhamisító Papp Dániel hitelességről szónokolt az átadón
Háborúval, szankciós inflációval, a magyarok híréhségével indokolták, miért kell központot létesíteniük az európai fővárosban.