A Fővárosi Közgyűlés elé kerül egy tervezet, hogy eltávolíthassák a Szálasira emlékező sírfeliratot

  • narancs.hu
  • 2023. március 22.

Belpol

Ha a sírhely tulajdonosa nem távolítja el a jogsértő feliratot, a főváros maga veszi majd át. 

Jövő héten tárgyalja a Fővárosi Közgyűlés azt a jogszabály-tervezetet, melynek révén Szálasi Ferenc özvegyének sírhelyét a Budapesti Közművek letakarhatja – mondta az Énbudapestem.hu oldalnak Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes. 

Mint arról beszámoltunk, Szálasi Ferencné Lutz Gizella a Farkasréti temetőben található sírjára az elmúlt időszakban új sírkövet állítottak, amelyre nyilaskeresztet idéző szimbólumot véstek, valamint felkerült rá egy Szálasit és Lutz Gizellát ábrázoló fénykép is, amely mellé azt írták: "Szálasi Ferenc emlékére!" Az ily módon Szálasi emlékhellyé avanzsált sírt nemrég DK-aktivisták fújták le fekete festékkel, akik aztán fenyegetéseket kaptak

Kiss Ambrus most azt mondta, a jogi megoldás lehet csak a tartós megoldás, a Fővárosi Közgyűlés pedig a jövő heti ülésén tárgyalni fogja azt a jogszabálytervezetet, mely lehetővé teszi, hogy a temetői törvénnyel ellentétes sírfeliratot vagy szimbólumot a temetőt kezelő Budapesti Közművek letakarhatja, végső soron ilyen esetben a sírhasználati szerződést felmondhatja.

A sírhelyet a Magyarelvű Mozgalom vezetője váltotta meg, ő és társai is intézték a sírhely átalakítását, Kiss Ambrus elmondása szerint viszont az átalakítások terveit annak idején nem mutatták be a temetkezési intézetnek, a munkálatokra nem volt engedélyük.

A temetőt kezelő Budapesti Közművek felszólította a sír rendelkezési jogát gyakorló személyt, hogy távolítsa el a Szálasiról szóló feliratot, és ha ez március végéig nem történik meg, akkor megvonják tőle a sírhely feletti rendelkezési jogot. "Nem engedjük, hogy neonáci emlékhely legyen a temetőben, a jogszabálysértő felirat eltávolítására szabott határidő lejárta után a főváros maga váltja meg a sírhelyet és eltávolítja róla a sírkövet" – tette hozzá Kiss Ambrus.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.