Romániába megy Novák Katalin, de államfői szinten nem lesz találkozója

  • narancs.hu
  • 2022. május 18.

Belpol

Az új köztársasági elnök második útja Gyulafehérvárra vezet a hétvégén. 

Szombaton Gyulafehérvárra látogat Novák Katalin, Magyarország új köztársasági elnöke, de állami szinten nem lesz találkozója – írja a Népszava.

Novák a Magyar Református Egység Napjának díszvendége lesz és beszédet mond Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egész alakos szobrának leleplezésén az egykori erdélyi főváros központjában – közölte az Erdélyi Református Egyházkerület sajtószolgálata.

A Népszava az elnöki hivatalnál érdeklődött arról, hogy a köztársasági elnök programjában szerepel-e találkozó Klaus Iohannis román államfővel vagy a román kormány tagjaival, de nem kapott választ. A román államfő hivatalos programjában ugyanakkor ennek nincs nyoma, és a román média sem adott hírt arról, hogy Bukarestbe várnák Novák Katalint.

Utoljára Göncz Árpád köztársasági elnök tett hivatalos látogatást Romániában, román államfő pedig 2009-ben látogatott Budapestre Traian Basescu személyében Sólyom László meghívására.

A kormányfői találkozók is elmaradtak 2010 óta, a Gyurcsány-kabinet által életre hívott magyar-román közös kormányüléseket is levette napirendről Budapest, hiába szorgalmazza a román fél azok újraindítását.

Novák Katalin beiktatása utáni első útja Varsóba vezetett, ahol Andrzej Duda lengyel államfővel találkozott.  

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.