Ron Werber az LMP-hez igazol

  • narancs.hu
  • 2017. szeptember 5.

Belpol

A kampányguru szerint Szél Bernadett „tudja, mit beszél”.

„Szél Bernadett kompetens és megbízható személy. Tudja, mit beszél” – mondta az azonnali.hu-nak ma Ron Werber kampányguru, miután Szél Bernadett, az LMP újdonsült miniszterelnök-jelöltje a 168 Órának adott interjújában megpendítette, szívesen dolgoznának együtt az izraeli kampánytanácsadóval.

„Nagy valószínűséggel a mi kampányunkat fogja majd segíteni. Erről az elnökségünk a napokban dönt. Én nagyon jó szakembernek tartom, akinek a tanácsait hasznos lenne meghallgatnunk” – jelent meg az interjúban. Erre Ungár Péter az azonnali.hu-nak délután már kész tényként nyilatkozta: Werber a párthoz igazol. Ahol nagyon örülnek neki, tudta meg a portál.

Ron Werber volt az, aki 2002-ben még a szocialistákkal dolgozott, és sikeres kampányt menedzselt (Orbánék aztán évekig vele riogatták a híveiket). Idén márciusban ismét felbukkant, amikor a 168 Órának nyilatkozva éppen Botka Lászlót dicsérte.

Visszatért Ron Werber, a Fidesz rettegett legyőzője, s máris mondja a tutit: Orbán fél

Megszólalt a festett ördög. Interjút adott a 168 Órának Ron Werber, a Fideszt 2002-ben Medgyessy Péterrel legyőző kampánycézár. A szakember neve e győzelem után sokáig szitokszónak számított a Fideszben, majdnem olyan sűrűn emlegették anno, mint most Sorost – egészen addig, míg lapunk ki nem derítette, hogy nekik is megvan a maguk Werbere.

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”