Röpül-e Szijjártó? – mármint a külügy éléről

Minap a tévében Orbán Viktor azt mondta, hogy nem áll szándékában minisztereket kirugdosni, de ki tudja, mit hoz a holnap. Tudomásunk szerint Szijjártó helye egyáltalán nem betonbiztos a külügy élén. Karácsonyi számunkban olvashatják a cikket, amelyből többek között az derül ki, hogy Orbán a nyugati irányú diplomáciai munkában már nem számít Szijjártóra. Egy részlet a cikkből.

Orbán világos iránymutatást adott a diplomatáknak és saját külügyminiszterének is, ám az már most látszik, hogy a kormányfő nem feltétlenül bízik Szijjártó szakmai kvalitásaiban. A miniszterelnök a külpolitikájában a külügyi és külgazdasági szempontokat az adott térségtől függően mérlegeli. A Külügyminisztériumra igazán már csak a keleti kül­gazdasági kérdésekben számít, a nyugati és a fontosabb üzleti ügyeket magához vonta.

A keleti vonalról augusztusban Orbán nyíltan beszélt; a távlati cél az, hogy a magyarországi export fele középtávon unión kívüli orszá­gokba irányuljon, ezért az unión kívüli országok nagyköveteinek teljesítményét a továbbiakban abban mérik, mennyi befektetést tudnak Magyarországra csábítani. Ennek érdekében a minisztérium növelte a külgazdasági attasék számát, és folytatódik a kereskedőházak létesítése. A szakmai körökben csak „tervgazdasági külpolitikának” csúfolt stratégia egyben szorosabban vett káderpolitika is, hiszen ezáltal az egyes diplomaták könnyebben számon kérhetők.

Rutinos külügyi szakemberek szerint Orbán ilyen irányú elképzelései arra utalnak, hogy éppen a legfelsőbb vezetés nincs tisztában a „külpolitikai talajmunka” mibenlétével. „Orbánék mintha azt gondolnák, hogy a hagyományos diplomácia fogadásokból és pogácsázásból áll. A külföldi tőkét nem lehet úgy bemozgat­ni, hogy a külügyi attasé elkezdi masszírozni a helyi potentátokat. Egy-egy vállalat figyelmét fel lehet hívni jó piaci lehetőségekre, de azok a cégek, akik akár Ázsiából nagyobb befektetéseket hoznának ide, részletes hatástanulmányok elkészülte nélkül egy tapodtat se mozdulnak. Nem annak alapján döntenek arról, hoz­nak-e pénzt, hogy mennyivel kened meg őket. Három szempontot néznek csak: adórendszer, jogbiztonság, infrastruktúra” – fejtette ki vé­leményét a Narancs kérdésére egy korábban Ázsiában és Európában is több ciklust lehúzó volt nagykövet.

 

Fotó: MTI

A nyugati irányú diplomáciai munkában Orbán ma már nem számít a külügyminiszterre. Elbeszélések szerint a miniszterelnök telefonon teremtette le Szijjártót, miután külügyminisztere az amerikai Victoria Nuland helyettes külügyi államtitkárnál tett látogatása után is továbbvitte az oroszbarát kommunikációs paneleket; Orbán ekkor már az egyre inkább oroszkritikus német vonalhoz alkalmazkodott. (A kommuniká­ciós váltás csúcspontja Orbán és Horst Seehofer bajor CSU-elnök közös Die Welt-interjúja volt, amiben a felek kemény kijelentéseket tettek Putyin Oroszországáról.) A helyzetet ismerők szerint Orbán gyors reakciókat, határozottabb és precízebb kommuniká­ciós támogatást vár a külügyminiszterétől. „Szijjártónak rugalmasabban kellene követnie a kormányfő külpolitikai irányváltásait. Ez az ő feladata, erre szerződött” – írta le az elvárásokat egy bennfentes külügyi elbeszélő. „Az elmúlt négy évben Szijjártó ka­zahsztáni és azeri diktátorok politikai nyelvén szocializálódott, így amikor Washingtonban volt jelenése, egyszerűen nem fogta fel: attól, mert valamit szépen mondanak és mosolyognak közben, az még nagyon súlyos diplomáciai üzenetet hordozhat” – hívta fel a miniszter hiányosságaira a figyelmet egy másik tapasztalt diplomata. A kormányfőnél az sem aratott osztatlan sikert, amikor Szijjártó azzal magyarázta luxusházvásárlását, hogy ott megfelelő körülmények között fogadhatja nemzetközi partnereit.

A bizonytalankodás egyik következménye, hogy december elején Lázár János a stábjával együtt átvitte a Miniszterelnökséghez a külügynél dolgozó Takács Szabolcsot; fideszes körökben őt tartják az egyik legfelkészültebb uniós szakembernek. Már Martonyi alatt is politikai igazgatóként dolgozott a minisztériumban, később helyettes államtitkárként a biztonságpolitikáért felelt, most a Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára lesz. A NATO-tól az ENSZ-ig minden fontosabb világszervezettel Takács és a Miniszterelnökség ápolja majd a kapcsolatot, így Orbán az ukrán válság ügyében formálisan is a kezében tartja az irányítást. Továbbra is a Miniszterelnökség tárgyalja a korábban épp Szijjártó által menedzselt stratégiai együttműködési megállapodásokat, és a kiemelt beruházások – például a paksi bővítés – ügyeit is. Hogy a Külügyminisztériumban mennyire keletre tolódtak a hangsúlyok, azt jelzi: a hivatalosan az európai és amerikai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárnak kinevezett Altusz Kristóf jobb híján Közép- és Dél-Amerikában vadászik lehetséges befektetők után.

Egyes külügyi körökben elterjedt: Orbán eredetileg azért vonta össze egy minisztériumba a külügyi és külgazdasági funkciókat, hogy ha kell, szét is választhassa azokat, és ha Szijjártó alkalmatlannak bizonyul, vagy a nemzetközi helyzet úgy hozza – nyugati típusú karrierdiplomatát tegyen az (újra) önállósult külügyminiszté­rium élére. Tény, bizonyos esetekben a nemzetközi politika szabályai szerint csak a külügyminiszter tud eljárni, ezért nem mindegy, ki vezeti a diplomáciát. Egy diplo­mata beszélgetőpartnerünk ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: ha valóban szétszednék a miniszté­rium funkcióit, Szijjártónak végképp nem maradna más, csak a „keleti nyitás minisztériuma”.