Saját kezébe venné a kormány a Facebook-letiltások vizsgálatát

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 1.

Belpol

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint új jogszabályt kell alkotni.

Javaslatot tett Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke a kormánynak arra, hogy alkossanak jogszabályt a közösségi médiáról, amely szerint csak alapos indokkal lehet felfüggeszteni közösségi profilokat, és a magyar hatóság felülbírálhassa ennek jogosságát - írja a kormánypárti Magyar Nemzet.

A lap szerint "tömegével, indokolatlanul, szűrés nélkül függesztett fel a Facebook személyes profilokat, amelyeket csak a személyi igazolványról készült fotó elküldése után, napokkal később oldottak fel", ezzel kapcsolatban pedig Péterfalvi Attila új jogszabályok megalkotására tett javaslatot az Igazságügyi Minisztérium által létrehozott Digitális Szabadság munkacsoport ülésén.

Péterfalvi a lapnak arról beszélt, hogy az okmánymásolás aggályos, mert az adatvédelmi szabályzat elveivel és a magyar adatvédelmi hatóság gyakorlatával is ellentétes, de a Facebookra nem a magyar szabályok, hanem egységes európai szabályozás vonatkozik, magyar hatóság nem indíthat vizsgálatot, ezért szükség van új jogszabályok megalkotására.

Péterfalvi azt is mondta, hogy Varga Judit igazságügyi miniszer létrehozta a "Digitális Véleményszabadság" munkacsoportot, ennek ülésén pedig felvette, hogy a személyes profilok felfüggesztésének felülvizsgálata legyen magyar kompetencia.

"Azt a javaslatot tettem, hogy létre kellene hozni egy magyar hatósági eljárást, amelynek során a magyar hatóság kötelezi a Facebookot az indokolatlan letiltások felülvizsgálatára, hogy a véleménynyilvánítás valóban szabad maradjon"

– mondta Péterfalvi.

A lap Péterfalvin kívül megszólaltatta Simon János politiológust is, aki arról beszélt, hogy "ha a politikai kampány hajrájában a személyes profilokat tömegesen letiltják, megbéníthatják a kormányzati erőt, és erre komoly esély is van a következő választáson", illetve hogy ezért inkább a visegrádi országoknak kellene közös közösségi felületet alkotnia, hogy ne csak a Facebookon keresztül történjen az információáramlás.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.