Saját pénzből vesznek borotvát a gondozók az otthonnak

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 28.

Belpol

Szennyezett lepedő, egy körömolló 82 emberre: Szél Bernadetthez eljutott a pózvai otthon ellenőrzéséről szóló jelentés.

Nagyon rossz higiénés állapotok uralkodtak a hírek szerint tavaly a koronavírus-járvány közepette a Zala megyei Napraforgó Otthon pózvai telephelyén, ahol fogyatékos embereket gondoznak. A körülményeket Kozma Ákos ombudsman is vizsgálta, a fenntartó is ellenőrzött. A száz férőhelyes intézményben a Mérce írása szerint koszosak voltak az etetéshez használt szondák, hiányoztak a tisztálkodáshoz szükséges eszközök, a fertőtlenítőszer-adagolók üresek voltak, a koedukált WC-ken nem volt ajtó. Az otthonban a járvány első hulláma alatt szinte minden ellátott és gondozó megfertőződött.

Az otthon akkori vezetőjét felmentették. 

Az üggyel Szél Bernadett független országgyűlési képviselő is foglalkozott. A politikus most Facebook-oldalán arról számolt be, hogy a vezetőváltás után volt remény arra, jobbra fordul az intézmény sorsa, lecserélik az ágyakat, vesznek új eszközöket, és foglalkozást is szerveznek az ellátottaknak. 

„Az újabb levelekben azonban arról számolnak be a dolgozók, hogy a helyzet semmivel sem lett jobb, sőt: az ellátottak súlyosan elhanyagoltak, koszosak, ruháikat, ágyneműiket nem cserélik. A panaszosok közérdekű bejelentést is tettek a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnál (SZGYF), akik július végén ellenőrzést folytattak az intézményben. Az erről készült vizsgálati jelentés is eljutott hozzám. Ebben az áll, hogy »a közérdekű bejelentésben foglaltak helytállóak«, »textília a telephelyen gyakorlatilag a minimálisan szükséges szint alatt van, a felhúzott ágyneműk szennyezettek, több ágyon nem volt textília. A telephelyen a szakmai munka kivitelezése (…) kritikán aluli, a dolgozók munkavégzése nem minősíthető«” – idéz Szél Bernadett.

A jelentés szerint a 42 szakmai álláshelyből 26-ot töltöttek be. Akad ellátott, akit mindennap este tíztől bezárnak egy kilincs nélküli szobába, ahol matrac és ágynemű nélküli ágyon fekszik. Továbbra sincs elég ágyneműje, mosdókesztyűje, törülközője és ruhája az intézménynek – sem mosodája –, a falak piszkosak, az ágyneműt is piszkosnak, szakadtnak találták az ellenőrök, és lepedő sem jut mindenkinek.

Borotvát a gondozók vesznek saját pénzből, és egyetlen ollóval vágják az összes ellátott, 82 ember körmét, fertőtlenítés nélkül. 

Szél arra emlékeztet, hogy az egy éve indított ombudsmani vizsgálat eredményéről nincs információja, de az az eddigiek alapján is leszűrhető, hogy „az ellátottak jogai nap mint nap súlyosan sérülnek, és ezt a fenntartóval együtt a minisztérium is pontosan tudja, vezetőcseréken kívül mégsem tesz semmit. Megjegyzem, önmagában paradox, hogy az SZGYF saját magát ellenőrzi, ugyanis ő működteti és felügyeli is az egész gyermekvédelmet. Emiatt vannak tartósan törvénysértő állapotok a gyermekotthonokban: hiába állapítják meg a törvénysértést, következmények nincsenek.”

A képviselő ez ügyben ismét az ombudsmanhoz fordul, és az ügyészséget is kéri, lépjen fel a tartósan jogsértő állapot ellen.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.