Sehogy sem jön ki Orbán matekja a cigány egyetemisták számával kapcsolatban

  • narancs.hu
  • 2020. február 4.

Belpol

Pintér Sándor azért igyekezett besegíteni.

Egy januári rádióinterjújában Orbán Viktor úgy fogalmazott: “A romák száma a felsőoktatásban 2010 óta megkétszereződött.” A kormány a gyöngyöspatai botrány óta kénytelen védeni saját becsületét roma-ügyben, Szél Bernadettnek azonban feltűnt, hogy bármilyen jól hangzanak Orbán szavai, valójában egyetlen egyetem vagy főiskola sem gyűjthet adatokat hallgatói nemzetiségével vagy származásával kapcsolatban. Akkor viszont mi alapján beszélt a miniszterelnök "megkétszereződött számú" cigány hallgatóról?

Szél Bernadett írásbeli kérdésére Pintér Sándor belügyminiszter válaszolt, aki a roma szakkollégiumokkal magyarázta Orbán szavait. 2011/12-ben négy nagyvárosban 53 fővel indultak el a szakkollégiumok, melyek száma tavaly 11-re nőtt. Idén az adatok szerint már 327 hallgatót segítenek ezek az intézmények.

Pintér szavai szerint tehát nem duplázódásról, hanem hatszorosára bővülő roma hallgatói létszámról van szó – már ha a szakkollégiumok támogatásával tanulók valóban cigány származásúak, és nem "elsősorban azok", ahogy a politikus fogalmazott. Az ilyen hátszél nélkül felsőoktatásban tanuló, cigány származású hallgatókról azonban nincs nyilvántartás, így továbbra is kérdés, Orbán milyen adatok alapján dicsekedett.

Via Népszava

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.