Az Országos Kardiológiai Intézet veszi át a Péterfy Kórház érsebészeti betegeit

  • narancs.hu
  • 2020. február 4.

Belpol

Nem tudták pótolni a tavaly nyáron elhunyt érsebészt.

Tavaly nyáron hunyt el dr. Tóth Gyula, a Péterfy Kórház érsebésze, aminek következtében az ellátást és az ügyeletet is át kellett szervezni az intézetnek. Végül novemberben állt vissza a kórház érsebészeti osztályának működése, az érsebészeti osztályok forgó rendszerébe is visszakerültek és havonta négy ügyeletet is vállaltak. A magánszférából és a sebészeti osztályról csábítottak orvosokat a részleghez.

A 444 adta hírül, hogy Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) bejelentette, a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet ellátási területéről érkező, érsebészeti szakellátást igénylő betegeket februártól a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI) látja el – utóbbi volt az az intézet, amelyik a Péterfy érsebészének halálakor kisegítette a kórházat.

Az NNK közölte, hogy a Péterfy december 23-án tájékoztatta őket az érsebészeti ellátás megszüntetéséről, ezért még időben meg tudták hozni a szükséges intézkedéseket. A Péterfy Kórház helyzetével és az érsebészeti ellátás nehézségeivel az alábbi cikkünkben foglalkoztunk.

Pozitív fordulat a kórházban: ez is azt mutatja, milyen hatalmas a lemaradás

A Péterfy Kórház visszaszáll az akut ügyeletbe, a kórházak több pénzt kapnak, és egy ösztöndíj is elindul. Teendő azonban még mindig bőven akad. Június végén számoltunk be arról, hogy életét vesztette a Péterfy Kórház érsebész főorvosa, ezért az ellátást rögtön át kellett szervezni, az ügyeletet pedig már márciusban.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.