Sok a Vitézy és sok a bizonytalanság

  • narancs.hu
  • 2024. június 14.

Belpol

Öt órakor derül ki, hány érvényes szavazat lett érvénytelennek nyilvánítva a június 9-ei főpolgármester-választáson, ám ez sem ad majd feltétlenül megnyugtató eredményt.

A sajtónyilvános eseményen, ahol a főpolgármester-választásra leadott érvénytelen szavazatokat tekintik át a Nemzeti Választási Iroda szavazatszámlálói, egyelőre Vitézy-fölényről szólnak a hírek. Az első nyolc, illetve a IX-XXIII. kerületek már készen vannak, itt összesen nagyjából 240 szavazat került Vitézy Dávid neve mellé és legalább 20 Karácsony Gergelyhez. Ha arányosan felszorozzuk a hiányzó tíz kerületet, akkor közel azonos eredmény jöhet ki - az arányosításnak sok értelme persze már azért sincs, mert a hiányzók között van a két legnépesebb kerület összesen 250 ezer lakossal, így az érvénytelen szavazatok között is nagy a szórás.

A számlálást délután kettőkor befejezték, ezt követően a leválogatott, érvényesnek minősíthető szavazólapokat átvette a Nemzeti Választási Bizottság. A lapokat egyenként áttanulmányozva hoznak végleges döntést arról, hogy hány szavazat vált érvényessé, és azok melyik jelölthöz tartoznak. Mindhárom jelölt eshetett el érvényes szavazattól, de a legtöbbtől Vitézy Dávid. A számálás sajtónyilvános volt, az NVB ülése nem. Végeredmény öt órakor lesz.

Kérdés, milyen végeredményről lehet szó. Ha például Vitézy Dávid 340-nel több plusz szavazatot szerez, mint Karácsony, akkor lényegében szavazategyenlőség lesz a két jelölt között. Teljesen mindegy, hogy kinek a javára. Az ugyanis szinte kizárt, hogy egy ilyen szoros eredményt bármelyik vesztes elfogadna. Szóba jöhetne az érvényes szavazatok újraszámolása is, kérdés azonban, az mennyiben hozhatna megnyugtató eredményt. Vitézy több kerületben, Karácsony az egész városban új szavazást szeretne.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.