Az Index szerint megint Karácsony nyert

  • narancs.hu
  • 2024. június 14.

Belpol

A portál úgy tudja, az újraszámolás után is maradt Karácsony Gergely a választás győztese.

54 szavazattal, de az érvénytelen szavazatok újraszámolását követően is Karácsony Gergely nyert a budapesti derbit, marad főpolgármester, írja az Index. A hivatalos közlésre öt óráig kell várni, akkor jelenti be a Nemzeti Választási Bizottság a végeredményt.

Vitézy Dávid kérte a 24 ezer érvénytelen szavazat újraszámolását, mert szerinte rendszerszintű szabálytalanságok voltak. A fő problémát az jelentette szerinte, hogy sokan szavaztak Szentkirályi Alexandrára és Vitézyire is, a két iksz pedig elvben autamikusan érvénytelen szavazatnak minősül. Ám mivel Szentkirályi visszalépett és a neve át lett húzva a lapokon, nem minősül szavazatnak a hozzá behúzott iksz.

Az érvénytelen szavazatok újraszámolása után 500 érvényes szavazatot találtak az Index információi szerint, ennek java Vitézyhez ment. A végeredmény így 54 szavazat különbség Karácsony Gergely javára. Vagyis valóban voltak rosszul értelmezett szavazatok, de a 24 ezer érvénytelen voks zöme valóban érvénytelen volt.

Karácsony Gergely azt javasolta, írjanak ki új választást, mert a szavazólapok szállítása és átadása a számlálóknak nem volt szabályszerű. Vitézy két kerületben kért új szavazást. Kérdés, ki mit lép az új helyzetben.

 

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Politikai vagy más okokból zártak ki romákat az anarcsi közmunkaprogramból?

  • Cservenyák Katalin

Kizártak a további közfoglalkoztatásból hat cigány lakost a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Anarcson. A képviselő-testület erről zárt ülésen szavazott múlt pénteken. A március 1-jén indult új programban az érintettek már nem vehetnek részt. Azt mondják, panasz nem volt a munkájukra, ezért úgy vélik, azért döntött így a héttagú testület többsége, mert a romák a jelenlegi polgármester kampányát segítették 2024-ben. Mások szerint a munkamorállal volt baj.

Európa hálás lehet Trumpnak

Az öreg kontinens eddig drámai helyzetekben bizonyította tettrekészségét és vállalt történelmi szerepet abban, hogy többé ne váljon világháború terepévé. Az eddig az Egyesült Államokkal közösen vitt szerepben a jelek szerint most egyedül maradt, de ismét tanúbizonyságát kész adni annak, hogy felismerte felelősségét.