Soltész: Magyarország legkisebb települése is számít

  • narancs.hu
  • 2020. július 19.

Belpol

Ez a gondolat pedig templomfelújításban manifesztálódik.

Magyarország legkisebb települése is számít – mondta vasárnap Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, amikor megszentelték az ötszáz lakosú Vas megyei Bérbaltavár kormányzati támogatással felújított, 266 évvel ezelőtt épült római katolikus templomát.

Az állam 30 millió forinttal támogatta a felújítást. A bérbaltavári, Szent Miklós nevét viselő templomot 1754-ben gróf Tolnai Festetics József építtette, mostani külső és belső felújítása összesen 50 millió forintba került, amelyhez 14 millió forinttal járult hozzá a Szombathelyi Egyházmegye és 6 millió forint gyűlt össze a hívek adományaiból.

Soltész szerint „a kis falu kicsiny templomának feladata, hogy hirdesse az alkotás örömét, a közösség összefogásának erejét, a hit és a kereszténység szeretetüzenetét".

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Vihar a buliban

  • - ts -

Márpedig, ha itt vannak, a pokol felügyelet nélkül maradt, de azért a páciensek felvétele aligha szünetel…

Az oroszlánszelídítő

Miután Danny Boyle tavaly, 22 év elteltével felvette vérfagyasztó horrorfolyamának szálát, gyorsan át is passzolta a stafétabotot Nia DaCostának (Candyman; Hedda), aki a 28 nappal később (2003) szellemében szövi tovább a történetet.

Tíz kicsi német

  • - turcsányi -

Ronda szép. Sőt, nagyon szép város Andalúziában, egyenesen egy nevezetesség, turista­célpont (jó hatvan kilométerrel Marbella fö­lött, északnyugatra, tizenegy óránál).

Megjavítod?

A cím a japán kincugi hagyományára utal. E technika a repedések eltüntetése helyett az eltört tárgy „sebeinek” felvállalására törekszik. 

Már megint hétfő van

  • Pálos György

A regény magyar kiadásának borítójáról Botticelli Vénuszának újraértelmezett portréja tekint ránk, az elmosódó lágy női arcmás igen éles tekintettel párosul: poézist és tisztánlátást sugall.