Orbán az EU-csúcson: Eddig csak keveset sikerült végrehajtani a magyar parlament döntéséből

  • narancs.hu
  • 2020. július 19.

Belpol

Orbán szerint egyetértés van a jogállamiságról, aki nem fogadja el, annak el is kellene hagynia az EU-t.

Sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor vasárnap délelőtt, az uniós költségvetésről és mentőcsomagról tartott brüsszeli európai tanácsi ülés harmadik napján, ahol az Index EUrologus blogjának beszámolója szerint azt mondta:

"A nyaralás, a belpolitika várhat. Még a foci sem olyan fontos, mint hogy megegyezzünk."

Orbán azt mondta, bármeddig hajlandó folytatni a tárgyalásokat annak érdekében, hogy sikerüljön megegyezni a 2021-27-es költségvetésről és a hozzá kapcsolódó gazdasági helyreállítási alapról, ugyanis mindenki tisztában van azzal, mennyire "drámai a gazdasági helyzet Európában, rosszabb, mint gondolnánk". Szerinte a magyar gazdaság amúgy relatíve jó helyzetben van, de "ha az eurózóna bajba kerül, mi is szenvedni fogunk".

Orbán azt mondta, szerinte jó esély van a megállapodásra, de ehhez négy vitás területet rendezni kell: a helyreállítási alap nagyságát, a támogatások és hitelek arányát, illetve elosztását, a költségvetési visszafizetéseket és a jogállamiság kérdését.

Orbán Viktor EU-csúcs

Orbán Viktor az EU-csúcson

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

 

Orbán úgy értékelte, hogy az elmúlt napokban sikerült kicsit változtatni a gazdasági támogatások elosztási arányain, és bár szerinte Magyarország számára még mindig nem méltányos a támogatások mértéke, de legalább már nem "megalázó" a helyzet. Azt mondta, az új tervezetben nem szánnak Magyarországnak nagyságrendekkel kevesebb támogatást, mint a hasonló gazdasági erejű Portugáliának vagy Görögországnak.

A helyreállítási alap nagyságáról és elosztási arányairól szóló vitát Orbán Hollandia és Olaszország szembenállásaként jellemezte és azt mondta, Magyarország Olaszország pártján áll: oda kell a pénzt küldeni, ahol arra szükség van.

Szólt az úgynevezett visszatérítési vagy rebate rendszerről is, amelyet az 1980-as években még Margaret Thatcher brit miniszterelnök nyomására vezettek be, aki igazságtalannak tartotta, hogy Nagy-Britannia sokat fizet be a közös költségvetésbe, mégse kap vissza az agrártámogatásokból. Orbán szerint a britek távozásával "meg kell szabadulni rendszertől", ami egyébként is "a gazdagok privilégiuma".

Orbán azt állítja: az uniós vezetők között

"100 százalékos egyetértés van a jogállamiságról",

mert ha valaki nem hajlandó elfogadni a jogállamiságot, rögtön el kell hagynia az Európai Uniót, és nem anyagilag kell megbüntetni, mert ez a közösség a jogállamiságra épül.

Azt is mondta, a jogállamisági feltételrendszerről képviselt álláspontját a kollégái elutasították, ahogy azt a kérését is, hogy a hetes cikk szerinti eljárást minél hamarabb lezárja az Európai Unió Tanácsa; ennek ellenére ő továbbra is küzdeni fog azért, hogy a politikai és a gazdasági kérdéseket szétválasszák.

Azt mondta, idő kell ahhoz, hogy Mark Rutte holland miniszterelnök álláspontját követve egy újabb jogállamisági mechanizmust állítsanak fel, úgy fogalmazott: "A piros sarokban Hollandia áll, a kékben pedig Magyarország". A miniszterelnök azt is hozzátette, hogy "nem tudom, utál-e engem vagy az országot a holland kormányfő, de nagyon erősen támad". Ennek ellenére úgy látja, hogy a kollégájával meg lehetne egyezni, a valódi szembenállás a két ország parlamentje között van.

A magyar parlament ezzel kapcsolatos határozata szerint Orbán azt is felvetette a tárgyalások során, hogy a tagállami kormányokat kritizáló civil szervezetek ne kaphassanak uniós pénzeket, és hogy ezeket a támogatásokat a pártokéhoz hasonlóan kellene szabályozni, de kollégái elvetették ezt a gondolatot.

A miniszterelnök összességében úgy látja, hogy eddig csak keveset hajtott végre a magyar parlament döntéséből.

Vasárnap délelőtt Angela Merkel német kancellár is nyilatkozott a tárgyalások állásáról, ő úgy fogalmazott, hogy "kudarcot vallhat" a mentőcsomag a tárgyalások során. Ő azt emelte ki, hogy az alap méretét, az uniós pénzek elosztásának mechanizmusát, valamint a jogállamiságot érintően vannak vitás kérdések.

Merkel: Kudarcot vallhat az uniós mentőcsomag a tárgyalásokon

A német kancellár megemlítette, hogy a jogállamiság kérdésében sincs egyetértés. Nem jósolható meg, hogy a most zajló európai uniós csúcsértekezleten sikerül-e megállapodásra jutni az uniós költségvetésről és az ahhoz kapcsolódó, gazdasági mentőcsomagról, ugyanis a sok jóakarat ellenére az álláspontok még mindig távol állnak egymástól - közölte Angela Merkel német kancellár vasárnap Brüsszelben, a csúcstalálkozó harmadik munkanapjára érkezve.

Mint arról beszámoltunk, a szerződéstervezet szombaton nyilvánosságra került részletéből az derült ki, hogy bár a legújabb szövegváltozat szerint az Európai Bizottságnak lenne lehetősége szankciókat javasolni, ha egy tagállamban tapasztalt általános jogállamisági hiányosságok veszélyeztetik az uniós pénzek tiszta felhasználását, a magyar kormány teljesen kihúzná a "jogállamiság" említését a szövegből, mindössze a pénzek felhasználása során tapasztalt "szabálytalanságokat" hagyná meg benne, a szankciókat pedig a Tanács egyhangú jóváhagyásához kötné.

Figyelmébe ajánljuk

A Fehér Házban tett látogatást a román elnök

  • Narancs.hu/MTI

Románia NATO-tagságának két évtizedét és a katonai szervezet működéséhez nyújtott hozzájárulását méltatta Joe Biden amerikai elnök kedden, amikor a Fehér Házban fogadta Klaus Johannis román elnököt.