Soproni Tamás Győzikének: a KRESZ mindenkire vonatkozik

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 11.

Belpol

Újabb csörte egy fővárosi polgármester és egy szabálytalanul parkoló híresség között. A különbség annyi, hogy Győzike videóra vette az ellene intézkedő rendőröket. 

„A KRESZ mindenkire vonatkozik. Azokra is, akik Opel Kadettal járnak, és azokra is, akik Lamborghinivel vagy más luxusautóval. Utóbbi kategóriába beleértve Gáspár Győzőt is, aki a minap szabálytalanul parkolt, majd a vele szemben intézkedő terézvárosi rendészekről készített videót töltött fel Tiktokra” – írja Soproni Tamás, Terézváros polgármestere a Facebookon. 

Mint sokak számára ismert, Gáspár Győző egy videót rakott ki, melyen az látható, hogy mivel szabálytalanul parkolt, ezért a rendőrök intézkedtek vele szemben. 

 

„Jobban tette volna, ha a videó feltöltése helyett inkább elszégyelli magát, és bocsánatot kér. A hírnév ugyanis nem jár extra jogosultságokkal, sokkal inkább lehetőség arra, hogy a társadalmat jobbá tegye.

Sőt inkább morális kötelesség. A példamutatás helyett a magyar celeb viszont inkább azt az utat választotta, hogy a közösen hozott szabályaink (ún. törvények) végrehajtását végző, dolgozó embereket próbálja meg nyilvánosan megszégyeníteni” – vélekedik Soproni, aki megköszönte a rendészek munkáját, hozzátéve, kíváló munkát végeznek, „csak azt ígérhetem, hogy Terézvárosban továbbra is mindenki egyenlő lesz a jogszabályok előtt: ha gazdag, ha szegény, ha híres, ha nem”. 

A polgármester egyébként azt üzeni döntéshozóknak, hogy az autó értéke vagy a sofőr jövedelme/vagyona alapján kellene meghatározni a büntetési tételeket. 

 

A KRESZ mindenkire vonatkozik. Azokra is, akik Opel Kadettal járnak, és azokra is, akik Lamborghinivel vagy más...

Posted by Soproni Tamás on Monday, September 11, 2023

Pár napja Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere kritizálta nyilvánosan Kern Andrást, aki ugyancsak szabálytalanul parkolt. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.