Sulyok Tamás minden kegyelmi kérvényt elutasított

  • narancs.hu
  • 2024. december 25.

Belpol

Beiktatása óta 608 ügyben döntött, egy esetben sem adott kegyelmet.

2024. márciusi hivatalba lépése óta Sulyok Tamás köztársasági elnök 680 elnöki kegyelmi döntést hozott, mindegyik kérelmet elutasította – írja a Népszava.

A Sándor-palota honlapján nyilvánosságra hozott legutóbbi adatok alapján írt erről a lap. Most az az információ jelent meg, hogy a legutóbbi negyedévben, tehát augusztus elseje óta 303 ügyben fordultak kegyelmi kérvénnyel a köztársasági elnökhöz, aki minden esetben elutasította a kérést. 

Régebben az Igazságügyi Minisztérium közölte, hány esetben kegyelmezett meg egy büntetőeljárás terheltjének az államfő, azt nem tették közzé, hogy milyen ügyekben hozott döntéseket. Azt már Sulyok Tamás vezette be, hogy a kimutatást a Sándor-palota honlapja közli.

A legtöbb kegyelmet Novák Katalin 2023-ban adta, 446-ból 40 kérelmező mentesült a büntetés alól, köztük – mint kiderült – Budaházy György és K. Endre. Utóbbi a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettese, akit pedofil bűncselekmény ügyében, kényszerítésért ítéltek el. A kegyelemből, miután kiderült, az utóbbi évtized legnagyobb botránya lett. Novák Katalin köztársasági elnök lemondott, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter visszavonult a közélettől – volt férje, Magyar Péter viszont elkezdett politizálni.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk