Szabadlábra helyezik Ahmed H-t

  • narancs.hu
  • 2019. január 11.

Belpol

És kitoloncolják az országból.

A terrorcselekmény miatt elítélt férfi január 19-én feltételesen szabadlábra kerül a bíróság mai jogerős ítélete szerint. Kitoloncolják az országból. Sörös László, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a bíróság határozatát minden érintett tudomásul vette. „A férfit a Szegedi ítélőtábla ítéletének végrehajtása érdekében idegenrendészeti őrizetbe veszik, és kiutasítják Magyarország területéről” – tette hozzá. Ahmed H-t 2015. szeptember 19-én fogták el, januári feltételes szabadlábra helyezéséig a kiszabott ötéves büntetése kétharmadát (40 hónap) tölti le.

Az ügy előzménye, hogy a szerb–magyar határzár „beélesítésének” másnapján, 2015. szeptember 16-án több száz menedékkérő gyűlt össze a röszke–horgosi határátkelő szerb oldalán. Összecsaptak a magyar rendőrökkel, akik könnygázt és vízágyút is bevetettek. Az esemény után

terrorcselekménnyel egyedül a szíriai származású,

de 10 éve Cipruson élő Ahmed H.-t vádolta az ügyészség. Ő nem menedékkérőként érkezett a határra, elmondása szerint úton lévő rokonainak szeretett volna segíteni. A Szegedi Törvényszék 2016 novemberében ítélte 10 év fegyházbüntetésre, a Szegedi Ítélőtábla 2017. június 15-én hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, és új eljárás lefolytatását rendelte el. A megismételt elsőfokú eljárásban a törvényszék hét év fegyházzal sújtotta Ahmed H.-t tavaly március 14-én; a bíróság határzár tiltott, tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett átlépése és társtettesként elkövetett terrorcselekmény bűntettében mondta ki bűnösnek őt, de a Szegedi Ítélőtábla tavaly szeptember 20-án végül jogerősen öt év börtönre ítélte Ahmed H.-t.

Ahmed H. másodfokú tárgyalása 2018. szeptember 20-án

Ahmed H. másodfokú tárgyalása 2018. szeptember 20-án

Fotó: MTI-Rosta Tibor

Az elsőfokú ítélet után is beszéltünk Ahmed H. akkori, kirendelt védőjével, Sebők Balázzsal,, majd Bárándy Péter volt igazságügy-miniszterrel is, aki a későbbiekben védte Ahmed H-t a bíróság előtt.

Bárándy akkor ezt mondta lapunknak: „A

9 útlevéllel rendelkező, szélsőséges ember könnyebben eladható terroristaként.

Ahmed H. iszlámhívő, mint ahogy én keresztény vagyok. Ezzel nincs semmi baj, a történelem során minden vallást felhasználtak gazemberségre. A vádlott szél­sőséges szervezethez nem kötődik, ezt ki merem jelenteni, mert pszichológus és pszichiáter szakértők is megvizsgálták és megállapították, hogy a magatartását nem befolyásolja ilyen szemlélet, a határon véghezvitt cselekményeit sem determinálta valamilyen vallási kötődés”.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.