„Először akkor beszélgettem Vidnyánszky Attilával, mikor a szerződtetési tárgyalásomra beléptem, 2013-ban, a Nemzeti Színház egyik irodájába. Nagyon vártam azt a találkozást, mert azt hallottam róla, hogy egy igazán egyedi látásmódú, kiváló rendező. Hamar csalódnom kellett... az emberben! Azt közölte többek közt, hogy mi (az akkori Nemzetisek), egy egy előadás után, »élvezzük a tapsot«, ami számára »felháborító«. Meg hogy az, ami éppen történik (az igazgató váltás), egy »box meccs« és ő »milyen jól boxol...« Kijelentette továbbá, hogy ő keresztény, és másfajta színházat fog csinálni! Hamar világossá tette, hogy felőle maradhatok, de nem fog jó szerepeket adni, ne reménykedjek, úgyhogy inkább menjek el, majd »átment valamelyik liberális színház, ne félj« — valahogy így” – írja levelében Szabó Kimmel Tamás.
A színész szerint Vidnyánszky már biztos nem emlékszik erre, vagy nem így akar emlékezni, vagy nem akar emlékezni, de ő nem felejti el, ugyanis ezt nem lehet elfelejteni. „Nincs olyan hogy liberális vagy keresztény színház, vagy képzés, ha naponta mantrázzák a propaganda sajtóban, akkor sincs! Jó színház van, meg rossz! Jó képzés van, meg rossz! És, hogy melyik milyen, azt a nézők döntik el! Legalábbis ezt remélem. (...) Magyar vagyok. A szüleim megkereszteltek. Anyai ágon székely vagyok. És? Kinek, mi köze ehhez? Mi köze a szakmaiságomnak a tanulmányaimnak ehhez? Mikor hangoztattam én, vagy bárki a szakmából, melldöngetve a származást vagy a vallási hovatartozást?! Ez mikor jött divatba? Nem lehet, hogy ezt akkor hangoztatják, amikor nem elég a tehetség? Amikor megkérdőjelezhető a minőség? Amikor a hangoztatásért pénz, paripa, fegyver jár?” – fogalmaz.
