Szabó Magda, Juhász Gyula, szótár, memoriterek: itt vannak a magyar érettségi feladatai

  • narancs.hu
  • 2022. május 2.

Belpol

14 óráig még lehetnek olyanok az országban, akik az érettségi feladatokat írják.

Szabó Magda egyik novelláját kellett elemezniük a diákoknak, vagy Juhász Gyula és Janus Pannonius egy-egy versét hasonlíthatták össze az idei középszintű írásbeli magyarérettségi második részében. A két verset a Várad (Nagyvárad) tematika köti össze, írja a Telex.

Az érettségi első felében egy magyar nyelvű szótár bevezetőjéből vett részletet kaptak szövegértési feladatként a diákok. A vizsgázóknak a nagyjából két oldalas szöveggel kapcsolatos kérdéseket kellett megválaszolniuk.

Ezek után egy rövid szöveget kellett írniuk, itt két téma közül választhattak. Érvelhettek az iskolai memoriterek fontosságáról, a másik választható feladatban pedig egy iskolagyűlési hozzászólást írhattak a tanulmányi kirándulásokról.

Ahogy arról hétfőn reggel mi is beszámoltunk, országszerte megkezdődnek az írásbeli érettségi vizsgák. Az első érettségi napon magyar nyelv és irodalomból középszinten mintegy 71 ezren, emelt szinten több mint 2200-an adnak számot tudásukról.

A magyar érettségire közép- és emelt szinten is 240 perc áll rendelkezésre, és maximum 100 pontot lehet elérni mindkét szinten.

Hivatalosan a vizsga ma 13 óráig tartott, de egyes iskolákban adminisztratív, közlekedési vagy egyéb okokból később tudták elkezdeni a vizsgát, így 14 óráig még lehetnek olyanok az országban, akik az érettségi feladatokat írják, jegyzi meg a Telex.

A magyar vizsgákat kedden a matematika írásbelik követik.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.