Utoljára a grófnénál volt ilyen. A gróf medvére ment a Beszkidekbe. Felőlem mehetett volna vombatra is, gyorsan bejelentkeztem vizitbe (szombatra). Fütyörészve lépkedtem az allén át a kastély felé, mikor a park (igazi angolpark, istenem, ősfák, bukszusok, dodzsem) egyik szegletéből elém toppant Albert, a komor nyikhaj, épp kezdtem volna dicsérni a frizuráját, de lepisszegett, s karomba markolva a kazamaták felé vonszolt. Méltatlankodék erősen, mi az, hogy én nem a főbejáraton, de megtudtam, most távozik báró Töttösyné és kis kuzinja, ha meglátnának, az biztosan a gróf fülibe jutna. Így a poros pincén át jutottam nehezen a méltóságos grófné (khm, Celesztinem) budoárjáig.
És tessék, most vasárnap este az SZDSZ Gizella úti székházánál minden szórul szóra ugyanígy esett.Már az utca is roppant gyanús, egymás sarkára hágnak a liberálisok, de a bejárat egyszerűen megközelíthetetlen. Középhosszú, csőszerű kapualj, zsúfolásig tömve szabadelvűvel, látnivaló: lélek az ajtón se be, se ki, mindenre elszánt női hang kiáltja az eredményeket a zsilipben rekedteknek. Már-már a retirálást fontolgatjuk, de üresen nem maradhat a sajtó, jobbra lent egy pinceajtón szabaddemokratának látszó árnyalak szökik; a megoldás maga. Eztán már biztos, az út a jóba poros pincéken át vezet.
A helyzet belül is szar-
díniára emlékeztet, viszont csak rosszabbodik, mégis lehet valamekkora áteresztő képessége a főbejáratnak, vagy mások is megtalálták a pince kulcsát. (Utólag is speciális köszönet a szuterén őrének: a szabad sajtó embere ő!)
Ha a múltkor arról számolhattunk be, hogy micsoda sarkalatos hangulatváltozás állt be az este egy kitüntetett pontján, akkor most, ha lehet, még nehezebb követni az érzelmeket.
Már az érkezéskor nyilvánvaló: örülni sereglettek ide az emberek. Megünnepelni együtt, hogy a kormányváltás bevégeztetett. De hol van az még hét óra előtt!
"Te, nem adják át ezek" - fordul felénk egy közszereplő, s értjük, mire gondol. Tudniillik a hatalmat, a kormányt, tudniillik a Fidesz. Pár keresetlen szóval vigasztalnánk, dehogynem, ám módfelett boszszantó a helyzet, ez a kampány, az utolsó két hetével meg anélkül is, arra feltétlenül alkalmasnak bizonyult, hogy efféle - jobb helyeken (mi tudjuk, ez is az) -absztrakt félelmeket gerjesszen. "De majd kavarnak, óvnak, kampánycsendsértés, újraszámlálás, mindent bevetnek."
Kicsivel hét után újabb gyúanyag az aggodalmaskodóknak: jönnek vissza! Persze, a fideszek. Faluról falura gyűjtik a százalékot! Farkast emlegetnek, s az udvari kivetítőn meg is jelenik a Millenáris Park. Mit tehet a tudósító, keresi a vetített ellentömegben Flóriánt, az milyen lehet, amikor óvakodik vissza a kertek alatt, de nem tűnik föl, csak annyi, hogy történjék bármi, odaát mindennek kétségbeesetten örülnek, bárki mond bármit, ott bejön, nagyon.
Egyikkel sem lehetne bárhol bármikor mit kezdeni. Miért fél mindenki? Odaát az üvöltő, itt ez a csendes, sápadt. Hol élünk mi?
Persze a kispörkölt meg a pohár sör (fene a liberálisok gusztusát!) csodákra képes, mire lenyom mindenki egy-egy adagot, a visszaszüremkedés is alábbhagy a kivetítőn. Van valami saslikszerű is, szintén rettenetes. Szétfut az eredmény híre:
üdvrivalgás, és kétely,
még mindig kétely a szemekben. Most ezekhez egyenként kéne odamenni, és belekiabálni a fülükbe: nyertetek! Hátha hamarabb elhinnék.
A kivetítőn megjelenik Medgyessy, istenem, pont ő szakítja át a gátakat, ennyire ezen az estén csak Kunczének örültek az egybegyűltek. "Ezt is megértük!" - kommentálja mellettünk két hete már bevált gyorselemzőnk; vajon mire gondolhat? Arra, hogy sikerült leváltani a kormányt, vagy arra, hogy egy egész udvar imádja itt a szocialisták miniszterelnök-jelöltjét?
A hamari gyorsasággal körvonalazódó végeredmény egyrészről a fékevesztett mulatozásba, másrészről a hogyan tovább minél alaposabb megtárgyalásába hajszolja a magukat azért egyre jobban győztesnek érző demokratákat. A mulatság olyan, mint ilyenkor szokás, kirívó példák nélküli. Az itt-ott elkapott okosságok érdekesebbnek tűnnek, de messzire azokkal sem igen lehet jutni.
A múltkori kérdés már föl sem merül, nincs túl nagy választék: be kell menni, és bent is kell maradni a kormányban. "Ezt ígértük a szavazóknak" - hallom a hátam mögül, mire odanézek, már megint csak kérdőjeleket látok.
Az este legstabilabb vendégei, a kétségek most egy pörköltös asztal és a föloldódás veszélyei körül csoportosulnak. Hogy a nyilvánvaló, jól fölismerhető összeműködési szükségszerűség nem vezet-e beolvadáshoz. Hogy ezúttal "nem nyel-e el végleg a nagy testvér?".
Most, este a Gizella utcában még minden csak találgatás. Ám ahogy halad az ünneplés, úgy simulnak a ráncok, ércesednek a hangok. Valaki elrikkantja magát "igazán csak most kezdődik a tánc!", úgy látszik, igaza van, pedig csak egy újabb számba kezd a banda.
- t -
