A kormány visszaélt a veszélyhelyzetben kapott felhatalmazásával, amikor háromszorosára növelte a közérdekű adatok kiadásának határidejét. A 45 napig, hosszabbítás esetén akár 90 napig húzható válasz szükségtelenül és aránytalanul korlátozza, ezáltal teljesen kiüresíti a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogot" – hívja fel a figyelmet Szél Bernadett közeléményében. Alkotmányjogi panasszal fordultam az Alkotmánybírósághoz" – közölte a független országgyűlési képviselő.
"A 179/2020-as kormányrendelet mindenfajta indok nélkül legfeljebb 90 napra növelte a közérdekű adatok kiadásának határidejét. A rendelet szerint ha az adatkezelő valószínűsíti, hogy az igény beérkezésétől számított 15 napon belül nem tud eleget tenni az adatkérésnek, mert az veszélyhelyzeti közfeladatai ellátását veszélyeztetné, 45 nap áll a rendelkezésére. Az elmúlt időszak is bizonyította, hogy ezzel visszaélt a kormány: a Pénzügyminisztériumot például annyira lefoglalta a járványügyi védekezés, hogy 45 napot kért a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítására aláírt hitelszerződés kiadására."
Szél hangsúlyozza, hogy ez "az információszabadságot durván korlátozó és alaptörvény-ellenes szabály a veszélyhelyzet megszüntetése után is velünk marad egy ideig", ugyanis az átmeneti szabályok szerint azt a folyamatban lévő adatkérésekre is alkalmazni kell. "A veszélyhelyzet lejártával ezért a salátatörvény ezen szabályát is meg fogom támadni az Alkotmányíróságon a hatályba lépése után" – közölte a politikus.
Figyelmébe ajánljuk
Klasszissal jobban
- - minek -
Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.
Közös térben, külön utakon
A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.
Válás brit és merikai módra
Volt egy pillanat a 80-as években, amikor a Kathleen Turner és Michael Douglas közötti izzó szexuális feszültség önálló (és jól jövedelmező) életre kelt, és csaknem saját minifilmfolyamot teremtett.
Talán nem is ember
A berber gazdálkodó két fia Szíriába szökik, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez csatlakozzon.
Anyu vigyázó tekintete
Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigorúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.
Éden délen
- - turcsányi -
Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.
Hol nem volt
Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.
A legjobb talán, ha Takács Pétert stand-up komédiásként képzeljük el, aki faarccal adja elő a szövegét
Miként felel meg a Pázmány egyetem a 'lélekkufár' szó szótári jelentésének?
Valami tényleg megroppanhatott a miniszterelnök táborában
Rainer-Micsinyei Nóra: A kormány arra játszik, hogy az emberek féljenek megszólalni
Ilyen tényleg nincs Európában
„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”