Szabotázsakciót követtek el a fideszesek a nemzetbiztonsági bizottság keddi ülése ellen

  • narancs.hu
  • 2021. május 4.

Belpol

Nem jelentek meg, határozatképtelenné vált az ülés. 

Szabotázsakciót követett el az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülése ellen a kormánypárti frakció - jelentette ki a testület jobbikos elnöke egy online sajtótájékoztatón.

Stummer János közölte: a bizottság zárt ülés keretében meghallgatta volna, hogy mit tud elmondani

  • az Alkotmányvédelmi Hivatal a Dunaferr-ügyben,
  • az Információs Hivatal a Fudan Egyetem ügyében,
  • továbbá a Nemzeti Kibervédelmi Intézettől is válaszokat vártak a múlt pénteki, a vakcinaregisztrációs honlap elleni terheléses támadással kapcsolatban.

A bizottság kormánypárti tagjai - köztük Halász János fideszes alelnök - hivatali elfoglaltságaikra hivatkozva nem jelentek meg, így az ülés határozatképtelenné vált.

Stummer szerint "nem hagyunk nyugtot a kormánypárti képviselőknek és Magyarország kormányának, mert mi továbbra is azt gondoljuk, hogy ezek az ügyek a nemzetbiztonsági bizottság asztalára tartoznak és oda is kell kerülniük."

Ungár Péter, a bizottság LMP-s tagja azt mondta: mások mellett ő is meglepődve tapasztalja, hogy mindig akkor érte kibertámadás a vakcinaregisztrációs oldalt, amikor nagy volt a felhasználók száma. Felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt hat hónapban hat ilyen támadás volt, ezért kérdés, hogy mit tett a kibervédelmi intézet. Az LMP-s politikus elmondta azt is, hogy a Fudan Egyetem ügyében meghívták a keddi ülésre Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, aki jelezte: nem tud ott lenni, de helyettest nem küldött. Márpedig eddig minden, a Fudan ügyében feltett kérdésükre azt a választ kapták, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium az illetékes.

Mostanáig nem kaptak választ arra a fontos kérdésre sem, hogy az egyetem létrehozásához szükséges hitelszerződésben lesz-e stabilitási záradék, vagyis a magyar kormány kötelezettséget vállal-e arra, hogy nem módosít munkavédelmi és természetvédelmi szabályozást.

Molnár Zsolt, a testület MSZP-s tagja hangsúlyozta: az országgyűlési választások közeledtének "csalhatatlan jele", hogy ilyenkor a nemzetbiztonsági bizottság átalakul "nemzetbizonytalansági bizottsággá". Hozzátette: mostani viselkedésükkel "csak saját gyávaságukat ismerték be", ráadásul így a teljes magyar közéletet megfosztják attól, hogy megismerhessék a tényeket a Dunaferr, a Fudan Egyetem, a terheléses támadás ügyében.

Közben kedden délután Szél Bernadett független országgylési képviselő a Facebook-oldalán osztotta meg, hogy a Fidesz azt az ülést is határozatképtelenné tette, amin az endometriózisban szenvedő nők ügyét tárgyalhatták volna.

"Nem jöttek be dolgozni! Most lett elegem, az érintettek HÓNAPRÓL HÓNAPRA a legszörnyűbb kínokat élik meg, a fideszesek meg arra nem képesek, hogy megvitassuk a kiutat abból, amit ŐK idéztek elő. Ebből elég, itt és most petíciót indítok a javaslat elfogadásáért, csatlakozzatok, addig megyek, amíg nem kerül fel ez az ügy a térképre!"

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.