Szent István-renddel tüntették ki Lovász Lászlót és Vizi E. Szilvesztert

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 20.

Belpol

A két korábbi akadémiai elnök kapta a legmagasabb állami elismerést a nemzeti ünnepen. 

A Magyar Szent István Rendet idén Lovász László és Vizi E. Szilveszter vehette át Áder János köztársasági elnöktől a Sándor-palotában, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében.  Vizi E. Szilveszter orvos, farmakológus, tanár,  a központi és perifériás idegrendszer ingerület-átvitelének kutatója, 2002 és 2008 között a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt. Lovász László matematikus, a számítógép-tudomány elismert tudósa, nemrég vehette át a matematikatudomány legmagasabb elismerésének számító Abel-díjat. Ő 2014-től 2020-ig vezette az akadémiát.

A kitüntetést kutatói, oktatói pályafutásukért, a magyar tudomány jó hírnevét világszerte erősítő eredményeikért és a tudományos ismeretterjesztésben vállalt kimagasló szerepük miatt kapták.

Augusztus 20. ? Lov?sz L?szl? ?s Vizi E. Szilveszter kapta

 
 
Orbán Viktor miniszterelnök, Lovász László matematikus, Áder János köztársasági elnök, Vizi E. Szilveszter orvos és Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Sándor-palotában, a Magyar Szent István Rend átadása után. Fotó: Máthé Zoltán/MTI
 

 

A Magyar Szent István Rend a legmagasabb állami kitüntetés. 257 éve alapították, és hetven év szünet után, 2013 óta, az augusztus 20-i ünnepségek keretében adományozzák.

A köztársasági elnök azt mondta a két tudósról, hogy Eötvös Loránd méltó utódai voltak az elnöki poszton, és jó magyarok. 

Délután az Országházban a március 15-e alkalmából odaítélt Kossuth- és Széchenyi-díjakat és a Magyar Érdemrendeket adták át,  tavasszal erre a koronavírus-járvány miatt nem kerülhetett sor.

A Kossuth Nagydíjjal Mécs Károly színművészt, a Széchenyi Nagydíjjal Dávid Katalin művészettörténészt tüntették ki, az ő elismerését a fia vette át. A kitüntetettek közül a Kossuth-díjas Nagy Ferónak az Instagram-oldalán külön is gratulált a miniszterelnök. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.