SZFE-s hallgató: "Az elsőévesek sem arra az egyetemre jelentkeztek, amit csinálni akarnak a Színművészetiből"

Belpol

Egy "egyetemfoglalóval" vettük végig, hogy néz ki a blokád belülről.

Hétfő éjjel a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) előtt tartott tüntetés után az SZFE hallgatói elfoglalták és azóta is blokád alatt tartják az egyetem Vas utcai épületét. A hallgatók csak egyetemi polgároknak biztosítanak bejárást, így nem engedik be az épületbe az egyetemet fenntartó alapítvány kormány által kinevezett kuratóriumának tagjait, köztük Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnököt.

A hallgatók több követelést is megfogalmaztak, többek között szeretnék elérni a kuratórium lemondását, és azt, hogy az egyetem működését szabályozó alapdokumentumokat továbbra is a demokratikusan megválasztott szenátus fogadhassa el.

Vidnyánszkyék lemondását követelik a színművészetis hallgatók

Éjfélkor elfoglalták az egyetemet. Fél 4 körül sajtótájékoztatót tartottak a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói az egyetem Vas utcai épülete előtt. A hallgatók az egyetem átalakítása, Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnökké történő kinevezése ellen tiltakozva éjfélkor elfoglalták az egyetemet, a tájékoztatóra helyszíni tudósítónk szerint körülbelül 30-40-en álltak ki, mindannyian sárga maszkban.

A blokád első napjainak tapasztalatairól és az egyetemisták további terveiről Szurdi Panni másodéves forgatókönyvíró szakos hallgatót kérdeztük.

Becslése szerint az SZFE 353 aktív nappali tagozatos hallgatójából körülbelül 200 vesz részt az egyetemfoglalásban. Ez persze nem jelenti azt, hogy ennyien ott is vannak egyszerre, a résztvevők ugyanis folyamatosan cserélődnek. "Éjszakánként van egy fix 5-7 fős őrség, közülük ketten mindig ébren vannak, a többiek az előtérben alszanak. A termekben is vannak, akik éjszakára is maradnak."

A frissen felvett elsőéves hallgatók hasonló arányban vesznek részt a tiltakozásban, mint a többi évfolyam tagjai. "Az elsőéveseknek ugyanaz a problémája, mint nekünk, őket sem arra az egyetemre vették fel, amit csinálni akarnak a Színművészetiből" - mondja Szurdi Panni.

A Hallgatói Önkormányzat formálisan ezekben a napokban is működik, de a döntéseket az épp jelen lévő hallgatók fórumokon, bázisdemokratikusan hozzák meg. Így fognak dönteni arról is, elmennek-e a Magyar Rektori Konferencia és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája által jövő keddre összehívott egyeztetésre. Szurdi Panni szerint tévesen jelent meg az MRK közleményében, hogy már elfogadták a meghívást.

A hallgatók kialakítottak egy a felsőoktatási intézmények számára kiadott kormányzati ajánlásnál szigorúbb járványügyi protokollt. "Maszkot viselünk és tartjuk a távolságot, minden terem bejáratánál kihelyeztünk kézfertőtlenítőt, amit kötelező használni. Belépéskor testhőmérsékletet is mérünk, 37,2 felett senkit nem engedünk be."

Az épületbe a hallgatók az adminisztratív személyzetet és az oktatókat is beengedik. Az oktatókat időnként a fórumokra is meghívják, bár szavazati joga csak a hallgatóknak van. AZ SZFE-n normál menetben hétfőn kellene elindulnia az oktatásnak Hogy ebben a helyzetben ez hogyan valósulhat meg, arról szombaton terveznek állást foglalni a hallgatók. "Folyamatosan beszélgetünk erről és a nyomásgyakorlás lehetséges további eszközeiről, és ha jutunk valamilyen részeredményre, arról az egyetem lemondott, de ideiglenesen még hivatalban maradó vezetését is tájékoztatjuk" - magyarázza Szurdi Panni.

Az oktatás megkezdését hátráltathatja, hogy az egyetemi autonómia elleni kormányzati támadás miatt több neves oktató szerződést bontott az intézménnyel; van olyan osztály, amely osztályfőnök nélkül maradt. A hallgatók informálisan úgy értesültek, hogy a Vidnyánszky-féle már több potenciális új oktatót megkeresett, de arról egyelőre nem tudni, hogy bárki vállalta volna a feladatot.

Máté Gábor sem tanít tovább az SZFE-n

27 év szolgálat után hagyja ott az intézményt. A Színház- és Filmművészeti Egyetem alapítványi fenntartásba adása, illetve Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnöki kinevezése után Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója is bejelentette, hogy nem tanít tovább az egyetemen.

Az SZFE-s diákok vasárnap élőláncot szeretnének húzni egyetemük és a Parlament közé. Ehhez becsléseik szerint 5 ezer emberre lesz szükség. Arra számítanak, hogy sok szimpatizáns magától is eljön, de a nyilatkozatban őket támogató körülbelül 80 szervezet közül már több is jelezte, hogy mozgósítani fog az akcióra.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”