Szíjj László cége 803 millióért építheti az utat Rákosmentén

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 15.

Belpol

2019-ben még lemondta az önkormányzat a projektet, mert túl sokba került volna.

Összesen 803 millió forintért vállalta a Szíjj László nagyvállalkozó tulajdonába tartozó tiszakécskei Duna Aszfalt, hogy utat, egy oldalon járdát, közvilágítást és vízelvezető rendszert épít Budapest XVII. kerületében, írja a Népszava a keddi uniós közbeszerzési értesítőre hivatkozva.

A három tételes szerződést még augusztus 26-án kötötték meg, és az alapján úgy tűnik, Szíjj cége a Rákospatak mellett és több rákosmentei utcában végez majd munkálatokat, szükség esetén pedig fákat is kivágnak az érintett nyomvonalon.

A pályázaton a Swietelsky is indult, de végül a Duna Aszfalt nyert. Ami azért is érdekes, mert eredetileg 2016-ban írta ki a tendert a fideszes vezetésű Rákosmente, 2019-ben el is nyerte a pályázatot a Penta, a Duna Aszfalt és a Swietelsky, de az önkormányzat végül azt mondta: nem lesz útépítés, a három cég által kért 869 millió túl sok, ennyit nem szántak a projektre.

Most viszont simán elfogadták a 803 milliós összeget. A lap megjegyzi, a Duna Aszfalt ráadásul jó érzékkel tette meg az ajánlatát: a 260-270 milliós összegű részszerződéseknél ugyanis csak néhány százezer forinttal olcsóbb ajánlatot tettek, mint amennyit XVII. kerület eredetileg költött volna a beruházásokra.

Borítóképünk illusztráció.

Szijjártó Péter is Szijj László luxusjachtján pihent

A hivatalos fotók alapján úgy tűnhet, mintha Szijjártó folyamatosan dolgozna, pedig Horvátországban jachtozik. Igen, azon a jachton. A Mészáros Lőrinc által ismertté tett, Lady MRD luxusjachton fotózta le az Átlátszó Szijjártó Péter külügyminisztert. Mikor például arról posztolt Facebook oldalán Szijjártó, hogy a három balti külügyminiszterrel telefonált és Orbán Viktorral egyeztetett, és ehhez egy Parlamentben készült fotót csatolt, valójában ekkor már Horvátországban, a luxusjachton nyaralhatott családjával a külügyminiszter.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.