Szijjártó Péter is Szijj László luxusjachtján pihent

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 18.

Belpol

A hivatalos fotók alapján úgy tűnhet, mintha Szijjártó folyamatosan dolgozna, pedig Horvátországban jachtozik. Igen, azon a jachton.

A Mészáros Lőrinc által ismertté tett, Lady MRD luxusjachton fotózta le az Átlátszó Szijjártó Péter külügyminisztert.

Mikor például arról posztolt Facebook oldalán Szijjártó, hogy a három balti külügyminiszterrel telefonált és Orbán Viktorral egyeztetett, és ehhez egy Parlamentben készült fotót csatolt, valójában ekkor már Horvátországban, a luxusjachton nyaralhatott családjával a külügyminiszter.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Vasárnap szintén egy tárgyalótermi fotót posztolt, mondván Josep Borrellel, az Európai Unió külügyi főképviselőjével és Heiko Maas német külügyminiszter-kollégával tárgyal, hogy mihamarabb megoldódjon a belarusz válság.

„Ehhez képest ugyanezen a napon, augusztus 16-án vasárnap a Lady MRD-en, a Szíjj László tiszakécskei nagyvállalkozó által birtokolt máltai offshore cég tulajdonában lévő luxusjachton láttuk és fotóztuk a miniszter urat az Adrián, Horvátországban, Biograd Na Morutól 25 kilométerre délre, a Kornati-szigetek alatt, a szárazföldtől mintegy 15 kilométeres távolságra”, írja az Átlátszó.

Ekkor feltehetően már napok óta Horvátországban lehetett Szijjártó.

A Lady MRD augusztus 12-én a Spliti öbölbe ment, ott pedig a reptér alatti öbölben várakozással töltötte a déli órákat. Szintén ezen a napon délelőtt 10 óra körül az OE-LEM magángép megérkezett Splitbe. Ezt az osztrák bejegyzésű luxusrepülőgépet korábban Orbán Viktor miniszterelnök is használta.

false

 

Fotó: Németh Dániel

A jacht ezek után a horvát partok mentén hajózott, több helyen is kikötött.

A fényképeket egy gumicsónakról készítette Németh Dániel (a Magyar Narancsfotósa), aki azt írja, a találkozás szemmel láthatóan meglepte Szijjártót.

„Találkozásunk, a könnyű és gyors bérelhető gumicsónak közelsége szemmel láthatóan váratlanul érte a külügyminiszter urat, annyira, hogy mintegy 5-10 perc telt el, mire vízre rakták a legénység két tagját egy jetskivel, hogy megtudják, ki és milyen célból készített felvételeket a hajóról és az utasokról.

Ami ezután következett, szintén beszédes: negyed óra múlva a Lady MRD-en kikapcsolták az AIS-t (Automatic Identification System), a tengeri navigáció legfontosabb berendezését, és a luxusjacht eltűnt a térképről.”

Maga a Lady MRD sokáig Mészáros Lőrinc jachtjaként volt számon tartva, de nemrég kiderült, hogy valójában Szijj László, Mészáros üzlettársa nevén van.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.