Szijjártó szerint Budapest Európa legbiztonságosabb fővárosa

  • narancs.hu
  • 2019. január 26.

Belpol

És a legsportosabb is.

A külügyminiszter úgy látja, hogy a kormány szigorú migrációs politikájának köszönhetően lett Budapest a legbiztonságosabb főváros Európában – mondta mindezt az MTI-nek telefonon, amikor arról számolt be a közmédiának, hogy beszédet mondott a Magyar Turisztikai Ügynökség Magyarországot népszerűsítő rendezvényén a The New York Times Travel Show keretében.

Budapest nem csak biztonságos, de sportos is, a „legsportosabb” főváros, mivel sorozatosan rendeznek meg itt világeseményeket. Szijjártó ugyan nem részletezte, hogy pontosan mit akar ezzel megmagyarázni, de fontosnak érezte közölni, hogy Budapestre és Magyarországra, valamint az itt élőkre is jellemző az a tény, hogy Európa legnagyobb zsinagógája és egyik legnagyobb katolikus katedrálisa sétatávolságra található egymástól.

A külügyminiszter New York-i megbeszéléseiről beszámolva elmondta: Didier Reynders belga külügyminiszterrel megállapodtak, hogy több kérdésben ellentétesen vélekednek Európa jövőjét és a migrációt illetően. Magyarország szerint Európának vissza kellene szereznie azt a képességét, hogy megvédi a saját határait, továbbá Magyarország illegális bevándorlókat nem kíván beengedni - emlékeztetett. Hozzátette: Belgiumnak más az álláspontja a migráció kérdésében, a szolidaritás alatt csak a bevándorlók befogadását érti, míg Magyarország a határok megvédéséért tett erőfeszítéseket is szolidaritásnak tekinti, mivel ezzel "komoly terheket veszünk le más európai országok válláról."

Szabáh al-Hálid al-Hamad asz-Szabáh kuvaiti külügyminiszterrel arról tanácskoztak, hogy az EU és az Öböl-térség együttműködése gazdasági és biztonsági szempontból is kiemelt jelentőségű, hiszen a Közel-Kelet az Európa felé irányuló migráció egyik legfontosabb forrásterülete. Magyarország készül a részvételre az EU és az Arab Liga külügyminiszteri, valamint csúcstalálkozóján - közölte.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.