Szilágyi Liliána hat éve öngyilkosságra készült

  • narancs.hu
  • 2022. január 2.

Belpol

Az úszónő a Hír Tv-ben azt mondta, húszéves koráig nem dönthetett önállóan semmiről.

Otthon folyamatosan rettegett attól, mikor robban ki valami veszekedés, mikor kell a földön látnia az anyját. Húszéves koráig semmiről sem dönthetett önállóan, hiába szeretett volna úszás helyett balettra járni, egy 2015-ös családi nyaraláson pedig öngyilkos akart lenni, annyira nem látott más kiutat a helyzetéből – mondta Szilágyi Liliána a Hír tv Magánterület című műsorában, amelyből a Telex idéz
Az Európa-bajnoki ezüstérmes úszónő múlt szerdán állt a nyilvánosság elé azzal, hogy édesapja testileg, lelkileg és szexuálisan is bántalmazta őt.
Bejelentésének következménye lett, az úszószövetség vizsgálatot indított, állításaira édesapja és húga is reagált.
 

A Hír Tv vasárnap este leadott műsorában Szilágyi Liliána azt mondta, kevés jó élménye van a gyerekkorából: „az apám soha nem viszonyult hozzám érzelmileg, ha csak nem manipulálni akart.”

Azt is állítja, hogy bár mindig szerette a vizet, magától inkább öttusázni, vívni szeretett volna, vagy balettra járni. Nyolcévesen az édesapja vitte haza ritmikusgimnasztika-edzésről, megkérdezte tőle, mit szeretne csinálni másnaptól, úszni vagy balettozni. „Tisztán emlékszem, hogy azt mondtam, hogy balettozni. Mire visszafordult, és annyit mondott csak, hogy rendben, akkor holnap az uszodában találkozunk.”

Azt mondta, akik nem éltek még át bántalmazást, nem tudják, milyen. Felidézte a 2015-ös évet, amikor hetedik lett a világbajnokságon, és ahogy egyre jobb eredményeket ért el, édesapja annál jobban törte meg és nyomta el őt. A családi nyaraláson elment egyedül a szállásukról, magával vitte a nagyapjától örökölt kiskést. „Levittem a tengerpartra, és azt mondtam, hogy nem megy tovább. Itt a tenger mellett, énnekem elég volt, kiszállok. És csak ültem ott, teljesen egyedül, és valami belső hang azt mondta, hogy nincs vesztenivalóm, és most, akárhogy, de el fogok jönni” – mondta.

A következő évben, 2016-ban költözött el otthonról az édesanyjával együtt. 

Leadkép: Szilágyi Liliána, Fotó: MTI, Kovács Tamás

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.