Sőt.
Akármilyen furcsán hangzik is, a 150 tagú szlovák Nemzeti Tanács 15 magyar képviselőjéből 14 maga is hozzájárult ahhoz, hogy a törvényt elfogadhassa a parlamenti többség. Mert ha nem szavaztak volna, nem lett volna meg a határozathozatalhoz szükséges létszám, vagyis a parlament döntésképtelenné vált volna (a kormánykoalíciónak 93, az ellenzéknek 57 tagja van). Azaz ha akarják, simán megakadályozhatták volna a nyelvhasználati törvény meghozatalát.
De nem akarták.
Az ugyanis, amit a magyarországi sajtóorgánumok állítottak, hogy az MKP hatalmas kudarcot szenvedett volna el, egyszerűen nem igaz. A csatát ugyan elvesztették, de a háborút nem. Sőt: bölcsebbek voltak bárki másnál - még a nagy eszű magyar külügyi kormányzatnál is. Németh Zsolt politikai államtitkár például felszisszent: ni, sérültek a biztatóan fejlődő szlovák-magyar kapcsolatok. Ám a magyar külügyben elfeledik, hogy egy akármilyen nyelvhasználati törvény meghozatala az utolsó feltétele volt annak, hogy Szlovákia elkezdhesse az EU-csatlakozásról szóló tárgyalásokat ez év őszén (ha ez most nem történik meg, három év parkolópálya vár rájuk). Ha pedig Szlovákia egyszer belép az EU-ba, az nem utolsósorban a felvidéki magyarság hasznára fog válni (érvényesek lesznek a kisebbségekre vonatkozó EU-normák, légiesülnek a határok és a többi). Hogy az MKP mégis teljes vehemenciával tiltakozik a törvény ellen, inkább tekinthető a politikai játszmák részének, szavazóbázisuknak szóló gesztusnak, mintsem igazán őszinte akciónak.
Mindegy, csak fájjon
A maratonira sikeredett vita során közel százötven felszólalás és ötszáz kétperces tárgyi megjegyzés hangzott el mintegy negyven óra összterjedelemben. Az eredetileg Fogas kormánypárti képviselő, a bolsevik jellegű Demokratikus Baloldal Pártjának tagja által benyújtott törvénytervezethez százhetven módosító indítvány érkezett mind a magyar képviselők, mind a szlovák nacionalisták részéről, ám ezek közül csak egyet fogadtak el: a legfontosabbat és a legrosszabbat, mely kimondja, hogy vitás kérdésekben nem a kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvénynek van elsőbbsége, hanem az államnyelvről szóló jogszabálynak. Ez éppen hogy csak a szlovák alkotmánnyal nincs összhangban, amit egyébiránt még maga Meciar írt, saját göcsörtös kezivel: az alaptörvény 11. cikkelye ugyanis azt mondja ki, hogy a kisebbségek nyelvhasználatáról szóló törvény élvez elsőbbséget az államnyelvről szólóval szemben (melynek így érvényben maradt az a rendelkezése, hogy Szlovákiában egy hivatalos nyelv van, a szlovák). Ez is szép paradoxona az ügynek, de az igazán érdekesnek az tűnik, miért is válhatott ekkora üggyé e törvény. Úgy tűnik, nem annyira gyakorlati, inkább szimbolikus jelentősége miatt.
A parlamenti és sajtóvitában tudniillik felszínre került a "szlovák nemzeti kérdés" összes neuralgikus pontja. Szlovákiában jó ideig még nem kell millenniumi projektekre milliárdokat elherdálni, lévén a szlovák állam tényszerűen csupán hatéves. Az 1840-es években elindult nemzeti mozgalom minden más közép-kelet-európai nemzetnél később jutott az önálló állam gründolásának fázisába, ezért aztán a nemzetépítés folyamatán még ma is minden, ilyenkor szokásos gyermekbetegség tünetét fel tudja magán mutatni. Mint Hamberger Judit, a Közép-Európa Intézet szlovák-szakértője lapunknak elmondta, e nemzetépítés központi eleme a hungarofóbia, a magyarokkal szembeni, irracionálisnak tűnő ellenérzés. A szlovákok a magyarokat a végzetüknek tartják, és most legszívesebben mindazokat a szabadgyakorlatokat bemutatnák rajtuk, amelyeket a magyarok egykor elvégeztek a szlovákság testén. Magyarán - szlovákján - asszimilálni akarják őket, ha már elzavarni bajosan lehetne őket. Még Jan Carnogursky egykori miniszterelnök, ma igazságügyi miniszter is azt írta 1990-ben: Szlovákia nemzeti érdeke, hogy mindig a másik oldalon álljon, mint a magyarok - ha mi a Nyugathoz dörgölőzünk, a szlovákoknak a Kelethez kell (és fordítva). Ugyanakkor azáltal, hogy tavaly mégis sikerült bevonni a magyar pártot a kormányzásba, a szlovákok legyőzték önmagukat, pozitív értelemben persze. A magyarok elleni előítéletesség azonban óriási. Így például a lakosság nyolcvan százaléka ellenezte, hogy törvényt fogadjanak el a kisebbségi nyelvhasználatról - mivel a lakosság nyolcvannégy százaléka szlovák, feltételezhető, hogy csupán a maradék négy százalék elkötelezett a kisebbségek iránt.
Ennek függvényében a törvény belpolitikai tétje az, hová is tartozik Szlovákia. A jelenlegi kormánykoalíció szlovák pártjai, melyek igencsak eltérő politikai értékrendszerrel (kereszténydemokrata, nemzeti, liberális, baloldali) bírnak, egyedül abban egyeznek meg, hogy Szlovákiának a Nyugat részévé kell válnia, míg a Meciar vezette fő ellenzéki párt, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (DSZM) Kelet (Oroszország) felé kacsingat. Egyes vélemények szerint Meciar maga az orosz katonai és olajlobby embere. Azaz a törvény elfogadása a "nyugatosok" EU-irányultságát is szimbolizálja, ahogy maga az EU is üdvözölte e lépést, bár az is igaz, hogy Max van der Stoel, az EBESZ kisebbségi főbiztosa még ezután fogja studírozni, oké-e a dolog, és ha az MKP-nak igaza van abban, hogy épp az EBESZ-javaslatokat nem vették kellőképpen figyelembe, akkor további bonyodalmak még e fronton is várhatók.
A zavaros belpolitikai vízben, melyben számtalan kis párt próbál elboldogulni, a kisebbségi nyelvtörvény másik üzenete, hogy a magyaroknak csak kiskanállal kell adagolni a jogokat, és leginkább akkor, ha ezeket nem egyedül ők, hanem a nemzetközi közösség követeli. Legjobban persze a DSZM parázott be: hazaárulással vádolták a kormánykoalíciót, és rögvest aláírásgyűjtésbe is kezdtek a törvény ellenében (köszönik szépen, az aláírások szépen gyűltek). A kisebbségi követelésektől azonban a magyarokkal koalícióban lévő pártok is belázasodnak, az autonómia szótól pedig egyenesen sikítófrászt kapnak. (A magyar helység- vagy utcanévtábláktól csak a szájuk széle ráng.) A koalíciós szerződésben három dolgot fogadtattak el a magyarokkal: nem fognak vitát nyitni a területi autonómiáról, a benesi dekrétumokról és Bős-Nagymarosról. Főleg az első jelzi a szlovák politikai hangulatot, hiszen például még a nagyszerb politikusok sem zárkóztak el attól, hogy ilyen-olyan autonómiát adjanak az ottani kisebbségeknek. Miroslav Kusy, az egyik vezető értelmiségi viszont rámutatott arra, hogy amikor a kisebbségtől az autonómiaigényekről való lemondást követelik, voltaképp alkotmányos jogától fosztanák meg őket, hiszen a szlovák alaptörvényben benne van az önkormányzati elv, melyből egyenesen következik az etnikai alapú autonómia megvalósíthatósága.
Stabil partnerek
A Magyar Koalíció Pártjában folyamatos feszültségforrást jelent az, meddig engedjenek a szlovák koalíciós partnereknek, állandóan napirenden van, kilépjenek-e a kormányból. Furcsa módon azonban éppen most, a párt múlt csütörtöki elnökségi ülésén hessegették el ezt az ötletet megint: akkor, amikor bírálói szerint az MKP legnagyobb politikai kudarcát szenvedte el - egyetlen módosító javaslatukat sem fogadták el, semmibe vették őket, pont egy olyan ügyben, ami őróluk szól. A bírálók egy része azonban azt is elismeri, hogy az MKP-é a morális győzelem, hiszen a távlati célokért (Szlovákia EU-integrációjáért) feláldozták a pillanatnyiakat. A gazdasági összeomlás előtt álló országot csak az mentheti meg, ha csatlakozik a Nyugathoz.
És ha ez egyszer megtörténik, a magyarok helyzete is könnyebbé válik Szlovákiában. Ezt maguk is jól tudják, mi több, még egyes szlovák újságírók is elismerik, hogy az MKP képviselőinek politikai kultúrája, éleslátása és mérlegelési képessége messze meghaladja szlovák kollégáikét. Nem így a szlovák koalíciós partnerek, akik szerint az MKP-nak nagyon is tetszik a nyelvhasználati törvény, csak azért ágál, mert ha elfogadná, elismerné, hogy elérte legfontosabb politikai célját, akkor választói már nem látnák értelmét további működésének, és a párt elvesztené legitimitását. ´k azonban elfeledik, hogy az MKP céljai között szerepel az EU- és NATO-tagság is (amit lapzártánkig még nem sikerült elérniük), a praktikum terén pedig erős mezőgazdasági lobbyként is működnek.
A színfalak mögött viszont komolyabb játszma folyik, és ebben kimondatlanul is a magyarok győztek. Éppen ezért pont tőlük nem várható az, hogy a történtek miatt felrúgják a koalíciós szerződést (nem beszélve arról, hogy a koalíciós partnerek Csáky Pált, a kisebbségügyi minisztert is megvédik most Meciarék bizalmatlansági indítványával szemben, amit a romák tömeges menekülése miatt adtak be). A magyar párt elsősorban az ország stabilitását tartja szem előtt, hisz az állandó belpolitikai válsággal küszködő Szlovákiát egyelőre gyanakodva figyelik az EU-funkcionáriusok. A kormánykoalíció felrúgásán inkább a két baloldali tag, a Demokratikus Baloldal Pártja és a Schuster elnökké választása miatt megalakult Polgári Egyetértés Pártja gondolkodik erősen. Hivatalosan ugyan tagadják, hogy tárgyalásokba kezdtek volna Meciar DSZM-jével, ám információink szerint titokban már közösen gondolkodnak azon, miért is volna jó nekik egy előrehozott választás.
A marakodás oka azonban nem csupán az, hogy mi legyen a magyarokkal meg a nyelvtörvénnyel, hanem az is, hogy a Meciar országlása alatt szétlopkodott ország a csőd szélén áll, és a Dzurinda-kormány bármely pillanatban bedobhatja a törülközőt. A legfontosabb kérdésben, az ország szanálásának ügyében, a szlovák Bokros-csomag meghozatalában nincs konszenzus a koalíción belül, a szociális helyzet pattanásig feszült (a munkanélküliség húszszázalékos), és ha borul a bili, a koalíció baloldala szeretné még időben megmutatni, hogy mindenről a Szlovák Demokratikus Koalíció meg a magyarok tehetnek. Jozef Prokes nyitrai polgármester máris összekapcsolta a két dolgot: szerinte a jogszabály 4-500 milliójába kerül majd a költségvetésnek, márpedig arra nem telik a szlovákoknak, hogy a magyaroknak ekkora ajándékot adjanak: messze még a karácsony.
Szerbhorváth György
A szlovák nyelvtörvény
A kisebbségek nyelvhasználatáról szóló törvény legnagyobb baja, hogy a szlovák nyelvet védi, nem pedig a kisebbségek nyelvét, hiszen kimondja, hogy az államnyelvről szóló nem szenvedhet csorbát. A ´95-ös, ún. "matyicás" nyelvtörvényhez képest azonban mégis liberálisabb, igaz, a 90-eshez mérten már kevésbé.
A törvény legnagyobb hibája a pontatlansága, továbbá hogy folyton más törvényekre hivatkozik vagy utal (Meciarék éppen azért ellenezték a törvény meghozatalát, mert szerintük így is vagy 35 törvény foglalkozik a kisebbségi nyelvhasználattal). Emellett a törvény számos cikkelye igen homályos, hiszen a "lehet, kérhet, használhatják, folytathatja, vezethető, feltüntetheti" kifejezésektől hemzseg, azaz szinte mindent a lehetségesség területére száműz.
Hiába mondja ki a törvény, hogy ott, ahol a község lakosságának húsz százaléka nemzeti kisebbséghez tartozik, a hivatalos érintkezésben használható a kisebbség nyelve is, ha nem határozza meg, mi is tartozik a hivatalos érintkezések körébe. És hiába, hogy a területi önkormányzati szerv a kisebbség nyelvén is folytathatja tárgyalásait, ha ezt csak akkor teheti meg, "ha ezzel valamennyi jelenlévő egyetért", hiszen ezek az ülések nyilvánosak, és egy arra kószáló szlovák biciklista követelésére is át kell majd váltani szlovákra.
A homályos, pontatlan fogalmazásról azonban még az MKP emberei is megjegyzik, hogy ez nemcsak a törvény kijátszására ad lehetőséget, de egyes jogok maradéktalanabb érvényesítésére is. Azaz a törvény annyit fog érni, amennyi a gyakorlatban majd megvalósul belőle. Hogy ez az annyi mennyi lesz, a magyarokon is múlni fog. Az MKP-s tisztviselők máris elismerték, hogy a magyarok kilencven százalékának (503 helységben) máris lehetősége lesz a magyar nyelv használatára a hivatali ügyintézésben. Szlovákia tehát egy picit demokratikusabbá vált.
- szhgy -
Az új román tanügyi törvény
"Csoda történt!" - kommentálta az egyik RMDSZ-es honatya a román parlament alsóházának döntését, mely hosszú viták sorozatát zárta le pár hete. Igaz, a tanügyi törvényként számon tartott vaskos paragrafusgyűjteményre még a szenátus is rá kell hogy bólintson, mindazonáltal a június 16-i szavazás e téren is pozitív kifejletet ígér. Már csak azért is, mert a jelek szerint most a kormánytöbbségnek vált égetően fontossá, hogy a lehetőségekhez mérten mielőbb megszülessenek a szabályok.
Az új tanügyi törvény 123. cikkelye - erről zajlott a leghevesebb vita most és korábban is - lehetőséget teremt arra, hogy az egyetemi oktatási intézményekben kérésre a kisebbségek nyelvén csoportokat, tagozatokat, kollégiumokat, karokat lehessen szervezni, természetesen a román szakterminológia elsajátításának a biztosítása mellett. Lehetőség nyílik majd multikulturális felsőoktatási intézmények alapítására is. Továbbá a hatóságok elismerik a nemzeti közösségek jogát arra, hogy a törvény keretei között egyetemeket nyissanak.
A törvénytervezettel kapcsolatos parlamenti munkát eddig főként az hátráltatta, hogy sok parasztpárti honatya hallani sem akart olyan cikkelyekről, amelyek tovább bővítenék a nemzetiségi anyanyelvi oktatás lehetőségeit. Az meg egyenesen botrányszámba ment Bukarestben, hogy a magyarok külön egyetemet követelnek. Igaz, az RMDSZ kijelentette: akárcsak a közigazgatási törvény esetében, amit tavasszal fogadtak el, a tanügy terén sem hajlandó elvtelen kompromisszumokat kötni, és ha a kormányprogramban neki tett ígéretek nem válnak valóra, kilép a koalícióból. Ám aligha ez változtatta meg a parlament véleményét; illetve minden bizonnyal valami egészen más győzte meg a kormányzó Parasztpártot, hogy ne húzza tovább az intézkedést.
Magyar szempontból szerencsés ómennek számított, hogy a szavazás napján épp Bukarestben tárgyalt Max van der Stoel európai nemzetiségi főbiztos. ám ennél is fontosabb körülmény, hogy a délszláv válság lezárultával Bukarest most határozott lobbyzásba kezd, hogy integrációs esélyeit növelje. Radu Vasile miniszterelnök még idén Washingtonba megy, hogy ebben az ügyben megmozgasson minden követ. Nem árt tehát, ha van mit felmutatnia; erre az efféle kisebbségpolitikai gesztusok igen megfelelőnek látszanak, minthogy más egyébbel - különösen ami a gazdaság nyugati típusú átszervezését illeti - dél-keleti szomszédunk nemigen dicsekedhet.
Nem mellékes ugyanakkor az sem, hogy amióta Pozsonyban átállították a politikai váltókat, az integrációs küzdelemben Bukarest komoly konkurenssel találta magát szemben. A magyar koalíciót is magában foglaló szlovák kormány létrejöttével ugyanis megszűnt az a demokratikus specifikum, ami Bukarestet a "menthetetlen" kelet-európai államok sorából kiemelte; azaz ellátta valamiféle liberális aurával. Ha a jövőben a Vasile-kabinet ismét valódi demokratikus eltökéltséget akar bizonyítani, úgy kénytelen lesz nemcsak az RMDSZ követeléseire, Budapest elvárásaira figyelni, de Pozsony teljesítményeire is.
Jellemző módon Andrei Marga oktatásügyi miniszter ódzkodásai a magyar ügytől egy csapásra megszűntek, amint az alsóházi igen kimondatott. Marga legott Budapesten termett, és Pokorni Zoltánnal aláírt egy olyan megállapodást, ami már réges-rég esedékes lett volna, de a román fél hajthatatlansága eddig megakadályozta a pozitív kifejletet. És bár a javíthatatlan ellenzék a törvénytervezetet megtámadta a legfelsőbb bíróságon, a felsorolt politikai érvek alighanem eloszlatják majd a bírák aggályait is, és amiként az Romániában történni szokás, alighanem rábólintanak arra a verzióra, amely tanügyi megnyugvást hozhat egy kis időre románok és magyarok között.
- ara-kovács -
