Sztrájkoltak volna a légiforgalmi irányítók, Orbán rendeletben tiltotta meg nekik

  • narancs.hu
  • 2021. július 27.

Belpol

Hétfőn este gyorsan született két rendelet.

Hétfőn este két rendelet is megjelent a Magyar Közlönyben a légiforgalmi irányítókkal kapcsolatban, melyek lényegében megtiltják a sztrájkot. Ahogy az egyik rendelet fogalmaz: "nincs helye a sztrájknak (...) légiforgalmat irányító szolgálat ellátásáért felelős szervezetnél."

"A sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény 3. § (2) bekezdésében meghatározott szervezeteken túl honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekből nincs helye sztrájknak a honvédelmi rendszerek és létesítmények ágazati kijelölő hatósága által a honvédelmi érdekből nemzeti létfontosságú rendszerelemmé kijelölt rendszerelemet üzemeltető légiforgalmi irányító szolgálat ellátásáért felelős szervezetnél" - áll a rendeletben, amely a veszélyhelyzet végéig érvényben is marad.

Hétfőn arról írt a Magyar Nemzet, hogy határozatlan idejű sztrájkot kezdhet a magyar légiforgalmi irányítókat tömörítő szakszervezet. Három éve zajlanak ugyanis az egyeztetések a HungaroControl és a vállalat három szakszervezete között. Kettővel egyez­ségre jutottak, a Control Magyar Légiforgalmi Irányítók Szakszervezetével (CMLISZ) a bértárgyalások azonban nem hoztak eredményt, ezért hétfőn még úgy tűnt, hogy akár már kedden beszüntethetik a munkát. 

Egy lehetséges sztrájk híre a Telexhez is eljutott, a légiforgalmi-irányító szolgálat szakszervezet július 24. és 28. között minden nap 12 és 15 óra között korlátozni akarta tiltakozásul a leszálló gépek számát, nem érintve a többek között a katonai vagy a vakcinákat szállító járatokat. A sztrájkot az EuroControl tájékoztatása szerint törölték.

Hétfőn este ugyanis gyorsan megjelent a két rendelet. A másik arról szól, hogy a légiforgalmi irányítók kötelesek ellátni a munkahelyi képzéssel és továbbképzéssel összefüggő feladataikat, és ahhoz, hogy megtarthassák szakszolgálati engedélyüket teljesíteniük kell a szükséges feltételeket.

"A légiforgalmi szolgálatok folyamatosságának fenntartása és a honvédelmi kötelezettségek teljesítéséhez szükséges feladatokra való felkészülés érdekében a polgári légiforgalmi irányító szolgálat által foglalkoztatott légiforgalmi irányító és körzeti repüléstájékoztató – a polgári légiforgalmi irányító szolgálat utasításai szerint – a munkahelyi képzéssel és továbbképzéssel összefüggő feladatokat köteles ellátni, valamint – amennyiben annak egyéb, jogszabályban foglalt feltételei fennállnak – az e tevékenység ellátásához szükséges jogosultságok gyakorlására feljogosító szakszolgálati engedély fenntartásához szükséges feltételeket teljesíteni."

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.