Tárgyalt a CEU-ról a magyar kormány New Yorkban, de valamiért nem dicsekedtek el a találkozóról

  • narancs.hu
  • 2017. június 24.

Belpol

Talán az volt a baj, hogy nem a Trump Towerbe várták őket?

New York állam kormányzója helyi idő szerint pénteken adott ki egy közleményt, amelyből kiderül, hogy a napokban találkozott a magyar kormány képviselőjével és tárgyaltak a Közép-Európai Egyetemről (CEU). Andrew Cuomo hivatala szerint Altusz Kristóffal, a Külgazdasági és Külkereskedelmi Minisztérium európai és amerikai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárával egyeztetett a kormányzó.

Andrew Cuomo

Andrew Cuomo

Fotó: MTI

A közleményben szerepel: „Azért találkoztunk, hogy megvitassuk a CEU magyarországi folyamatos jelenlétét fenyegető új törvényt és a tanszabadság megőrzésének sürgős szükségességét”. A tárgyalások állítólag jól haladnak, a kormányzó hivatala szerint ők azt várják, hogy „gyors megoldás születik a CEU integritásának és létfontosságú oktatási missziójának garanciáit illetően".

A találkozót a már hónapok óta kormányzati össztűz alatt álló egyetem így kommentálta szombaton: „A CEU üdvözli Andrew Cuomo, New York állam kormányzójának közleményét, amely a magyar kormány képviselőjével folytatott tegnapi megbeszéléseket 'eredményesnek' nevezte. A CEU nem vesz részt a tárgyalásokon, de bízunk benne, hogy ezek olyan megoldáshoz vezetnek, ami lehetővé teszi, hogy a CEU szabad intézményként Budapesten maradhasson.”

A magyar küldöttségnek végül azután kellett beérnie a New York-i kormányzóval, hogy az Egyesült Államok többször kijelentette, ők nem fognak erről egyeztetni Orbánékkal. Legutóbb az amerikai oktatási miniszter küldött egy levelet Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének, hogy hiába szeretné a magyar fél, Trumpék nem ülnek le velük egy asztalhoz a CEU ügyében, már csak azért sem, mert náluk az oktatás tagállami és helyi ügy.

Orbán sok sikert kíván New York államnak a CEU-s tárgyalásokhoz

Önmagához képest is meglepően cinikusan nyilatkozott a miniszterelnök. Hódmezővásárhelyi sajtótájékoztatóján kérdezték Orbán Viktort a CEU-ügyről, konkrétan arról, hogy az USA New York államának kormányzója szerdán jelezte, ő a maga részéről kész tárgyalni a magyarokkal az egyetem sorsáról. „Örülünk, hogy a new yorki kormányzó úr is jelentkezett, készséggel állunk a rendelkezésükre.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.