Tarlós azért tüntette ki a pedofil V. Jánost, mert nem olvasta végig a listát

  • narancs.hu
  • 2024. február 29.

Belpol

Az előterjesztésbe meg talán bele sem nézett. De a volt fideszes polgármester Karácsonyt tartja gyengeelméjűnek.

Alig bírta kimagyarázni magát Tarlós István az ATV Egyenes beszéd című műsorában, amikor arról kérdezték, 2015-ben miért tüntette ki azt a Vásárhelyi Jánost, a bicskei gyermekotthon igazgatóját, akit pedofil bűncselekmények miatt elítéltek. Vásárhelyi ellen már 2011-ben, a főváros feljelentése nyomán nyomozás folyt, igaz, annak ellenére eredménytelenül zárult, hogy az áldozatok videóban beszéltek az igazgató tetteiről.

„Semmi jogi oka nem volt, hogy ez az ember ne kapjon egy oklevelet” – mondta a korábbi fideszes főpolgármester, aki aztán bevallotta, hogy el se olvasta, kiket tüntet ki: „Nem azért kapta, mert senki sem emlékezett rá, hogy volt egy ilyen ügy, hanem valószínűleg azért – ez nem egy jelentős fővárosi kitüntetés egyébként –, mert az illetékes bizottság egy 25 fős listát egyben terjesztett be és én azt bőven el tudom képzelni, hogy én magam is így lehettem, hogy ezt a listát a közgyűlésben nem olvasta senki végig.”

Arra a felvetésre, hogy Vásárhelyi kitüntetését Bagdy Gábor KDNP-s főpolgármesterhelyettes terjesztette fel, Tarlós azt mondta, hogy nem tudta elolvasni az előterjesztéseket, mert túl hosszúak.

Tarlós ezután bocsánatot kért, majd gyengeelméjűnek nevezte Karácsony Gergelyt: „A főpolgármester úrnak öt év után esik le a tantusz? Most vagy gyengeelméjű egy ilyen ember, vagy nem mond igazat. Öt éve volt arra, hogy minden ismeret birtokában ezt a bocsánatkérést megtegye.”

A Karácsony vezette főváros tegnap jelentette be, hogy családon belüli erőszak megelőzéséről szóló stratégiát fogadott el a Fővárosi Közgyűlés.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.