Tarlós István főpolgármesteri és politikai pályájának vége: feladta

  • narancs.hu
  • 2017. március 12.

Belpol

A tévében utalt rá: nem indul újra.

Bár Budapest jelenlegi főpolgármestere nem mondta ki egyértelműen, az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorának adott interjújában arról beszélt, nem valószínű, hogy 2019-ben elindul a főváros vezetéséért. Tarlós István úgy fogalmazott:

„Most pillanatnyilag nincs olyan elhatározásom, hogy olyan nagyon pályázni akarnék.”

Azt is hozzátette, jelenleg nem érdemes arra jelentős tételben fogadni, hogy elindul a 2019-es választáson a főpolgármesteri címért.

A Fidesz–KDNP támogatta városvezető 2010 óta áll Budapest élén, korábban több mint 15 évig Óbuda polgármestere volt. Jaj, mi lesz Budapesttel e nagy harcos nélkül?

false

 

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

(via Index)

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.