Tarlós István beszólt Karácsony Gergelynek

  • narancs.hu
  • 2018. december 19.

Belpol

De a tüntetésekről is elmondta a véleményét, szerinte mindez paródiához elég, de Orbán buktatásához nevetségesen kevés.

Lényegében nem vesz részt a Fővárosi Közgyűlés munkájában Karácsony Gergely, a XIV. kerület polgármestere - mondta Tarlós István főpolgármester a köztévében. A főpolgármester emlékeztetett, Kovács Balázs, a XIV. kerület Fidesz-KDNP-s képviselője hívta fel a figyelmet, hogy a zuglói polgármester 2017. február 25. és 2018. december 12. között öt alkalommal volt végig jelen a közgyűlésben, öt alkalommal meg sem jelent, míg 11 alkalommal csak néhány napirendi pont megtárgyalásában vett részt. Egyszer pedig úgy távozott, hogy nem jelentkezett ki. Nem véletlen, hogy most néztek utána ilyen alaposan Karácsony közgyűlésbeli aktivitásának, hiszen a Párbeszéd politikusa korábban kijelentette, hogy elindulna Tarlós ellen egy esetleges előválasztáson.

Karácsony Gergely elindulna egy főpolgármesteri előválasztáson

Ha lesz előválasztás, főpolgármester lesz belőle - mondta. A Párbeszéd elkötelezett abban, hogy olyan politikai együttműködés alakuljon ki, ami a fővárosiak többségének akaratát tudja képviselni - mondta Karácsony Gergely társelnök egy sajtótájékoztatón, miután kiderült, hogy Tarlós István a Fidesz támogatásával jövőre is harcba száll a főpolgármesterségért.

Az előválasztásról a főpolgármester egyébként azt gondolja, hogy egy vicc, mert szerinte ezt párton belül szokták megtartani, és különben is olyan pártokról van szó, amelyeknek különböző elképzeléseik vannak. Bár az nem teljesen világos, hogy ez miért baj az előválasztás megtartása szempontjából. "Az nem egy program, hogy megfogalmazzák - mint egy gyerek, aki szeretne egy űrhajót -, hogy Orbán Viktort le akarjuk váltani" - mondta.

Tarlós István a fővárosi tüntetésekről úgy nyilatkozott, nem érti, hogyan lehet a demonstrációkat békésnek nevezni, hiszen feltehetően politikusok által felheccelt emberek randalíroztak az utcán, és "brutális, durva, keresztényellenes" megmozdulásaik, beszólásaik voltak.  "Én azt hiszem, hogy ez a paródiához elég, a buktatáshoz nevetségesen kevés" - mondta. Tarlós szerint egy-két ezer ember - köztük külföldiek - vettek részt a demonstrációkon, ami azt jelenti, hogy körülbelül 1800 budapesti ember közül egyet tudtak megnyerni. Mint mondta, lehet a hatalom viselkedésében is hibákat találni, de amit az ellenzéki képviselők például az MTVA székházában előadtak, az hiteltelen volt, és bohócot csináltak magukból.

Próbakör

Budapest a Fidesz minden gazdasági és politikai ellehetetlenítési kísérlete ellenére sem simult bele teljesen a NER-be. Az ellenzék a fővárosban újraépíthetné magát, ám erre egyelőre semmi jel nem utal.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.