Telex: Mészáros Lőrinc cége ügyel a biztonságra az ügyészségen

  • narancs.hu
  • 2024. április 3.

Belpol

A céget 2022 nyarán vette meg a felcsúti zseni.

2016 óta a Nemzetközi Testőr Biztonságszolgálati Kft. védi a Központi Nyomozó Főügyészség öt irodaépületét

– tudta meg nyilvános információk alapján a Telex. A céggel 2016 őszén négy évre kötött szerződést az állami szervezet, amit 2020 őszén pedig újabb négy évre meghosszabbítottak.

Ez azt jelenti, hogy Schadl-Völner-ügy nyomozása alatt, 2021-ben és 2022-ben is a cég őrizte és védte az ügyészségi épületeket.

Mészáros cége, a Talentis Group Beruházás-szervező Zrt. 2022 júniusában vásárolta fel a a Nemzetközi Testőr Biztonságszolgálati Kft. őrző-védő céget. Ez azért érdekes, mert Fürcht Pál főügyész a múlt héten azt mondta: „Minket egy külsős őrző-védő szerv véd, akiknek kötelező beírni azt, ha egy külsős ember itt van. Ha bent járt, ki fog derülni. Ha nem járt bent, az is ki fog derülni a nyomozás során.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.