Teljes iskolazárást követel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete

  • narancs.hu
  • 2020. november 14.

Belpol

A szervezet szerint Ausztria példáját kell követni.

„Ausztriában keddtől a járványhelyzet miatt zárnak az iskolák – december 8-ig. Teszik ezt úgy, hogy náluk a kontaktkutatás, a tesztelés létező tevékenységek, nem csak elméleti síkon megvalósuló, elvont fogalmak” – írja közleményében a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).

A szervezet szerint itthon is teljesen be kellene zárni az oktatási intézményeket (jelenleg csak a középiskolások állhattak át digitális oktatásra), mivel Magyarországon sokkal rosszabb a helyzet, mint Ausztriában.

A zárás alatt azonban valósuljon meg az intézményi dolgozók beígért, államilag finanszírozott átfogó tesztelése, illetve az intézménylátogatás csak negatív teszttel legyen lehetséges az újranyitás után is – követeli a PDSZ. „A kormány ne hagyja magára a munkáltatókat és a munkavállalókat: vadászati kiállítás, olimpiai stadion, belgrádi vasút helyett segítse meg őket abból az uniós támogatásból, ami ezt a célt szolgálja” – írják közleményükben.

A PDSZ szerint a felső tagozatosoknak és középiskolásoknak a járványhelyzet teljes időtartama alatt digitális oktatásra kellene átállniuk.

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.