Tényleg összejöhet Orbánnak, hogy mindenkit le lehessen gyanúsítás nélkül is hallgatni

  • narancs.hu
  • 2017. március 19.

Belpol

Azt fogjuk kiírni az országhatárra, hogy „ne szólj szám, nem fáj fejem”!

A Fidesz rendőrállamot akar kiépíteni – ez éppenséggel nem újság, de most tényleg olyan törvényt készülnek megszavazni, hogy Sztálin is elégedetten csettintene.

„Orbán Viktornak rendesen tele van a nadrágja, ha tízmillió magyart akar éjjel-nappal megfigyeltetni” – mondta pénteki sajtótájékoztatóján Vadai Ágnes, a DK alelnöke arról a legújabb fideszes törvényjavaslatról, amelynek alapján

bűncselekmény gyanúja nélkül is bárkit meg lehetne figyelni.

„Itt van az új III/III-asok kora” – folytatta Vadai, s egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy a Terrorelhárítási Központ már most is bírói engedély nélkül végezhet megfigyelést, annak ellenére, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy az

ellentétes az emberi jogok európai egyezményével.

Más ellenzéki képviselők is megszólaltak a törvénytervezet kapcsán. Az ATV Híradójában Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke orwellinek nevezte az elképzelést. „Az Orbán-kormány mindent megpróbál megtenni annak érdekében, hogy a hatalmát biztosítsa és visszaéljen ezzel a hatalommal. Ennek ezernyi jelét mutatta az elmúlt időszakban” – fogalmazott a politikus.

Nagy kérdés, hogy mit szól a dologhoz az MSZP, illetve az ilyesmire mindig is oly kényes LMP, lévén a büntetőeljárásról szóló új törvénycsomag része az a módosítás is, ami lehetővé tenné a gyanúsítás nélküli lehallgatást, magyarán azt, hogy bárkit le lehessen „törvényesen” hallgatni – ám ez kétharmados jóváhagyást igényel. A jelen lévő képviselők kétharmadának az OK-ját.

A Fidesznek nincs kétharmada, de ha pár képviselőt sikerül mozgósítania, vagy egyáltalán távolmaradásra bírnia,

akkor már másnap szerelhetik a poloskákat

fölfelé, és hallgathatják, hogy miről beszélsz a családtagjaiddal és üzletfeleiddel.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.