Varga Mihály: Aki jól akar élni, annak csak dolgoznia kell
varga.jpg

Varga Mihály: Aki jól akar élni, annak csak dolgoznia kell

  • narancs.hu
  • 2017. március 20.

Belpol

Varga Mihály a kormánypárti Magyar Időknek leadott közleményben reagált Botka László múlt heti, a luxusadó kivetésének szükségességéről szóló nyilatkozatára.

Míg Botka kifejezetten luxusadóról, az ország leggazdagabb rétegeinek megadóztatásáról, adómentes minimálbérről és a középosztály megerősítéséről beszélt, Varga úgy tett, mintha az MSZP már holnap általános vagyonadót szeretne kivetni. A nemzetgazdasági miniszter szerint ugyanis nem tarja erkölcsös és észszerű gondolatnak újabb közteherrel sarcolni azokat, akik legális, adózott jövedelemből vásároltak például otthont.

A kormány ráadásul semmilyen új adót nem vetne ki, ellenben visszaszorítja a feketegazdaságot. Ennek érekében pedig új eszközt is ad az adóhatóságnak: hamarosan kötelező lehet az online számlázás, így a NAV a vállalkozások legfontosabb pénzügyi adatait is láthatja. Varga szerint a nyugat-európai színvonal eléréséhez mindössze jó minőségű munkára kell koncentrálni, ezt pedig a kormány munkahelyteremtéssel és adócsökkentéssel támogatja.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.