TGM: Orbán Viktor nevéhez semmilyen államférfiúi teljesítmény nem fűződik

  • narancs.hu
  • 2024. január 28.

Belpol

Egy éve hunyt el a filozófus, egy 2020-ban készült interjút publikált vele a Partizán. 

Egy éve hunyt el Tamás Gáspár Miklós filozófus, akivel a Partizán készített még 2020-ban egy interjút, melyet egy dokumentumfilmhez szántak, de a produkció végül nem készült el. 

Az interjút a Telex szemlézte, melyben a filozófus az Orbán-rendszert értékeli. Mint fogalmazott például, „a szabadságszerető emberek számára a rendszerváltás által megteremtett politikai és jogi szisztéma gyengeségére fény derült. Nem tudta megvédeni a magyar népet Orbán Viktor önkényuralmától. Nem volt rá alkalmas”. 

Úgy látta, nem kell azt képzelni, hogy Orbán Viktor rendszerében a miniszterelnök hívei boldogan élnek. Továbbá Magyarországon azáltal van belső béke, hogy nincs remény. „Ez egy rosszkedvű társadalom, ami beletörődött abba, hogy így kell élnie” – fogalmazott a magyar társadalmat illetően, amely szerinte filozófiaellenes, és ha meghall egy mondatot, amely esetleg eszmére utal, akkor „dührohamot kap”.  

Szerinte a kormány nem ötletes abban, amit csinál, az rombolás és „mindenfajta invenció nélküli vagyon felhalmozása. Ahhoz nem kell ész, ahhoz csak hatalom kell”. Hozzátette, „az, hogy az idegenek a hibásak, ez a legrégebbi érv a politikában amióta a világ világ. Ehhez azért nagy intelligencia nem kell”. 

TGM szerint pszichológiailag is jót tenne, ha Orbán nem lenne egy darabig hatalmon, mert „kamaszok nőnek fel, akiknek egész életükben Orbán Viktor volt az ország vezetője”. Főleg, hogy Orbán részéről hatalmas teljesítmény, hogy hatalmon maradt, ugyanis szerinte nem szeretik őt. 

„Jelentős teljesítmény, hogy még mindig Orbán Viktornak hívják a miniszterelnököt, és lehetséges, hogy még egy darabig annak fogják hívni. Tekintettel arra, hogy semmilyen államférfiúi teljesítmény nem fűződik a nevéhez, ez azért valami!”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.