Nagy erőkkel újítják fel a Tiborcz Istvánhoz köthető turai kastélyt

  • - urfi -
  • 2016. november 16.

Belpol

Nagyon foglalkoztatott minket, mi lesz a Tiborczék és Pharaonék körül felhalmozódott kastélyokkal, ezért ellátogattunk Turára. És mit láttunk?

Megvalljuk őszintén: a helyszínen direkt kerestük a Tiborcz Istvánra utaló nyomokat, pedig papíron semmi köze a turai kastélyhoz, ahogy a bodajkihoz sincs. Azért gyanakodtunk mégis, mert a sajtó korábban már részletesen feltárta, hogy Orbán Viktor veje milyen szoros kötelékekkel van a gyönyörű neoreneszánsz kastélyhoz láncolva. Csak röviden: az ingatlan tulajdonosa egy bizonyos TRA Kft., annak a tulajdonosa pedig a BDPST Zrt. Utóbbi adta el a Postabank-székházat Pharaonéknak, amelyet addig az Erdoğanhoz és Orbánhoz egyaránt közel álló török milliárdos, Adnan Polat cégével közösen birtokolt (lásd: A török meló). A BDPST alapításakor az illetéket Tiborcz István utalta el. A turai kastély tavalyi megvásárlásakor pedig Tiborcz régi üzlettársa, Hamar Endre ügyvédi irodája segédkezett. A Bors szerint azóta a büszke nagyapa, id. Orbán Győző is megtekintette a szerzeményt.

false

 

Fotó: A szerző felvétele

Látogatásunk idején az udvaron vagy nyolc autó parkolt, a munkások ki-be jártak a kastélyból, ahonnan konténerekkel hordták ki a törmeléket. A gyepet kitisztították, facsemetéket ültettek. Ezen kívül láttunk a kastély körül mindent, ami egy nemzeti nagytőkés szívének kedves lehet. Közvetlenül a kastély mellett focipálya csalogat, a területet a megbízható Valton Security őrzi, de ennél is érdekesebb, hogy az építkezés kerítésén a WHB logója díszeleg.

A West Hungária Bau annak a Paár Attilának az érdekeltsége, akinek másik cége tavaly megszerezte Tiborcz István részesedését az Elios Zrt.-ben. A Direkt36 nemrég arról tudósított, hogy Tiborcz bevásárolta magát az állami tenderek sorát elnyerő cégcsoport egyik vállalkozásába, a WHB Ingatlan Kft-be, amely az ügyvezetője szerint társasházak építésével és ingatlanok értékesítésével, eladásával foglalkozik. Nem mellesleg a WHB a generálkivitelezője a József nádor téri mélygarázs építésének, amely különösen akkor fog jól hasznosulni, ha valaki esetleg szállodát nyitna az egykori Postabank-székházban – ami most az egyik Pharaon-cég tulajdona.

Paár Attila Tiborczra tekint

Paár Attila Tiborczra tekint

Fotó: Németh Dániel

Az Átlátszó korábban azt írta, hogy a kastély teljes renoválása egy tíz évvel ezelőtti becslés szerint mintegy hatmilliárd forintba kerül. Az még egy nemzeti nagytőkésnek sem kis pénz.

A friss Narancsban arról is szó lesz, milyen különleges attrakciót tervez a rejtőzködő tulajdonos a kastélyba, bemutatjuk, miről árulkodik a felújítás ténye és hogy miként kapcsolódik össze mindez a Pharaon-cégek kastélyaival. Utóbbiaknak bekukkantottunk az irodájába is...

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.