Tisztújító küldöttgyűlés az SZDSZ-ben: Irgum-burgum

szerző
B. I.
publikálva
2003/9. (03. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Manapság ismét nagy az izgalom az SZDSZ fővárosi berkeiben, és még inkább a párt sorsáért aggódó publicisták körében: egyre-másra hallani a holtbiztos recepteket, miként lehetne elmozdulni a 4-5 százalékos támogatottságról. A "ki tudja jobban megváltani a magyar liberalizmust" szabaddemokrata ötletbörzéje az utóbbi időkben a Kuncze-Bauer-ellentétben manifesztálódott.

Manapság ismét nagy az izgalom az SZDSZ fővárosi berkeiben, és még inkább a párt sorsáért aggódó publicisták körében: egyre-másra hallani a holtbiztos recepteket, miként lehetne elmozdulni a 4-5 százalékos támogatottságról. A "ki tudja jobban megváltani a magyar liberalizmust" szabaddemokrata ötletbörzéje az utóbbi időkben a Kuncze-Bauer-ellentétben manifesztálódott.Az SZDSZ múlt szombaton tartotta soros tisztújító küldöttgyűlését, amelynek a kérdése az volt, hogy Kuncze Gábor pártelnök milyen arányban győzi le kihívóját, Bauer Tamást, illetve hogy utóbbi bekerül-e a párt vezetői fórumába, az ügyvivői testületbe. Kuncze a küldöttek háromnegyedének a szavazatát besöpörve győzött, míg Bauer az ügyvivői testületbe sem került be - mi több, a fővárosi listán a legkevesebb voksot kapta. A testület tagja lett a Bauer oldalán nyíltan kampányoló Fodor Gábor mellett az új generációs Csőzik László és Gusztos Péter, kimaradt Horn Gábor (a koalíciós egyeztetésekért felelős államtitkár), valamint Kóródi Mária környezetvédelmi miniszter. (További bekerülők: Pető Iván, Magyar Bálint, Szent-Iványi István, Béki Gabriella, Eörsi Mátyás, Kis Zoltán, Kovács Kálmán, Ungár Klára, Wekler Ferenc.) Az új ügyvivői testület összetétele persze alkalmat ad ún. találgatásokra, hogy akkor most a "reformerek" ("kritikusok") aránya nőtt-e a Kuncze-"vonal" rovására, vagy sem, meg hasonlók.

Mintha ez volna a lényeg.

Bajok

Hogy valami nem stimmel az SZDSZ-ben, azzal a pártban mindenki tisztában van. Hogy a jelenlegi helyzet okát ki miben (vagy kiben) látja, az volna a belvita voltaképpeni tárgya. Kunczééknak abból van elegük, hogy a párton belüli vitákat és stratégiai elképzeléseket a véleményükkel rendre alulmaradók a nyilvánosság elé viszik, és az egyszer már lezárt kérdéseket ott tárgyalják tovább. (A régi-új elnök e problémáról beszélve általános alanyt használt, Pető Iván és Haraszti Miklós azonban nevesítette is Bauer Tamást.) Ezzel szerintük az SZDSZ maga alatt vágja a fát, a kóros önmagukkal való foglalkozás helyett a választókkal kellene végre törődni. Bauer Tamásék szerint viszont elképesztő, hogy a döntéseket nem lehet vitatni. Úgy vélik, a romlás oka az, hogy a párt feladta a liberális értékek következetes képviseletét, a leglátványosabban például a koalíciós szerződéskötés idején, illetve egyes kormánydöntések (például a száznapos program) elfogadásakor.

Elhangzott továbbá többször, hogy legyen újra nagyobb párt az SZDSZ. Ezt mindenki kívánatosnak tartotta múlt szombaton a Dorottya Udvarban, de a Bauer-pártiak mintha vehemensebben hajtogatták volna. Ami világos stratégia híján puszta szlogen - mi tagadás, még annak is gyönge -, körülbelül annyi értelme van, mintha azt követelnénk, hogy a magyar ember ne legyen influenzás (aktuális vágy ez is, ki vitatná). Mert elképzelés nincs: a "liberális értékek markáns képviselete" abban a kontextusban, ahogyan ez a küldöttgyűlésen elhangzott, az égvilágon semmit nem jelent, semmiféle konkrét politikai cselekvésre nem konvertálható. S ha mindehhez hozzávesszük azt a kelleténél többször felemlegett tézist, miszerint a párt 1990-es szellemiségéhez való visszatérés a siker záloga, akkor különösebb kockázat nélkül kijelenthető: a szabaddemokrata politikusok jelentős részének fogalma sincs a pártot életben tartó szavazóiról - vagy legalábbis úgy tesz, mintha nem volna.

Kockázatok

Tévút, ha az SZDSZ 1989-90-es önmagát tekinti mércének; azt az időszakot, amikor leginkább az MDF és az MSZ(M)P összetolásán fáradozott, és egyfajta jobbközép váltópárt irányába orientálódott. Ha valaki azt hiszi, hogy az akkori milliós szavazótábor nagyobb része valamiféle elvi liberalizmus miatt választotta az SZDSZ-t, akkor vegye elő az eddigi választások adatait, idézze föl az emelkedett hülyeségeket a műveltebb Nyugat-Magyarországról (amely egyébként immár két választás óta a Fidesz legbiztosabb hátországa, pedig semmiféle kulturális katasztrófa nem történt arrafelé), és olvasgassa az 1998-as, valamint a 2002-es MIÉP-képviselőjelöltek önéletrajzait (amelyek közül meghökkentően sok kezdődik azzal, hogy "az SZDSZ-ben kezdtem politizálni"). És ha ezen túl van, kezdjen el gondolkodni.

Ez persze nem zárja ki azt, amit mind Kuncze, mind Bauer felemlegetett: a párt potenciális bázisa (szépen fogalmazva: a liberalizmus tábora) nagyobb, mint az SZDSZ támogatottsága. Azt is jól látják a szabaddemokraták, hogy híveket elsősorban az MSZP és a SZDSZ között lavírozó választók közül lehet szerezni. (Az SZDSZ-es gondolatvilágban korábban túlmitizált 6-700 ezer, 1998-ban eltűnt - pontosabban javarészt a Fidesz oldalán felbukkant - polgár teljes visszahódítása egyelőre irreális.) Az SZDSZ-nek tehát az MSZP ellenében is meg kell határoznia önmagát, és ezt nemcsak Bauer gondolja így; emlékezzünk a választási kampánynyitó kunczei komcsizására.

Utak

Probléma akkor van - és az országgyűlési, valamint az önkormányzati választási adatok egybevetése ezt is jól mutatja -, ha mondjuk Orbán Viktor leváltásában (vagy majd: vissza nem engedésében) a potenciális liberális szavazó olyannyira biztos akar lenni, hogy inkább a bizosra megy, és a kisebbik rossz elve alapján az MSZP-re szavaz. E csapdahelyzet - amivel Bauer Tamás nyilván éppúgy tisztában van, mint Kuncze Gábor vagy Pető Iván - megoldása valóban komoly agytornát igényel a párt mindenkori vezetésétől.

És munkát. A küldöttgyűlés leglényegesebb elemei ugyanis nem a látványos személyi csattanások voltak, hanem annak a felvetése, hogy az SZDSZ-t újra kell szervezni. Azokon a területeken ugyanis, ahol a párt helyi szinten aktív maradt - és legalább egy markáns személyiséget tud a sorai között -, az SZDSZ jelenléte nem csupán szimbolikus, hanem a választásokon voksokban is materializálódó valóság. Ki hinné például, hogy a vérjobboldalinak tartott Bács-Kiskunban vagy Hajdú-Biharban nem egy olyan szavazókör létezik, ahol az SZDSZ egymaga többet kapott, mint a Fidesz és az MSZP együttvéve? Ez persze messze nem általános, de tíz-egynéhány év múltán esetleg megkérdezhetné valaki mondjuk Gál Istvánt, Magyar Leventét vagy Török Gusztáv Andort, hogy ők hogy a bánatba´ képviselik sikeresen a "magyar liberalizmust".

B. I.

szerző
B. I.
publikálva
2003/9. (03. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra