Több budapesti oltópontra nem érkezett meg a vakcina, ezért nem tudták elkezdeni az oltást

  • narancs.hu
  • 2021. március 14.

Belpol

Van, ahol azt sem tudják, hogy milyen vakcinával hány embert kell oltaniuk.

Több fővárosi oltópontra nem érkezett meg a vakcina, ami miatt nem tudták elkezdeni a betegek beoltását. Az egyik ilyen az újbudai Szt. Kristóf Szakrendelő – írja a Telex Bakai-Nagy Zita Facebook-bejegyzése nyomán. A kerület alpolgármestere arról számolt be, hogy már március eleje óta kijelölt oltópont a szakrendelő, amit ezért átalakítottak az ott dolgozók, és elkészítették az oltási rendet is, csak éppen oltani nem tudtak, mert nem érkezett meg a vakcina azóta. 

A Telex továbbá úgy értesült, hogy a XIII. kerület Szegedi úti rendelőintézete is hasonló gondokkal küzd; hétfőre alakították át a rendelő ötödik emeletét, emiatt szünetel az infúziós terápia, az oltás viszont nem kezdődött el vakcina hiányában. A portál egyik forrása azt mondta, nincsenek információik arról, milyen vakcinával hány embert kellene oltaniuk, illetve az oltás tervezett megkezdésére oltóanyagot sem kaptak.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.