Több mint 500 gyermekotthont vizsgált meg a Belügyminisztérium

  • narancs.hu
  • 2024. április 11.

Belpol

Azt még nem tudni, hogy felmerült-e bűncselekmény gyanúja. 

A Magyarországon működő 530 gyermekotthonból 440-ben már elkezdődött a soron kívüli hatósági vizsgálat – ezt közölte Rétvári Bence az MSZP-s Gurmai Zita kérdésére. Az államtitkár arról is írt, hogy március 1-től azonnal életbe lépett egy kötelező pszichológiai alkalmassági vizsgálat a gyermekvédelmi intézményvezetők és helyetteseik kinevezésének feltételeként.

A Belügyminisztérium (BM) az ATV Híradóval azt közölte: szerdáig, azaz április 10-ig

507 intézmény helyszíni ellenőrzése történt meg, melyek közül 405 állami, 3 nem állami és 99 egyházi fenntartó fenntartásában működik.

„A gyermekotthonok soron kívüli hatósági ellenőrzése olyan átfogó ellenőrzés, amely az intézmény egészére kiterjed és elsősorban a gyermekbántalmazási esetekre, az ezzel kapcsolatban tett feljelentésekre, a bántalmazott gyermek számára nyújtott egyéni és csoportos segítségre, a bántalmazási esetek belső kivizsgálására, a megtett intézkedésekre fókuszál” – fogalmazott a tárca válaszában.

Továbbá arról adott tájékoztatást a minisztérium, hogy „a megfelelő következtetések levonása, a hatósági ellenőrzések megállapításainak és a gyermekotthonok működésének kiértékelése, további intézkedések meghatározása a soron kívüli hatósági ellenőrzések befejezését követően várható, így az esetleges bűncselekményekkel kapcsolatban feltett kérdésre is csak ezt követően adható érdemi válasz”. Magyarán nem derült ki, hogy felmerült-e valamelyik intézményben a bűncselekmény gyanúja. 

Ahogyan arról lapunk számolt be elsőként, a BM a gyermekotthonok soron kívüli vizsgáltát rendelte el márciusban, szoros összefüggésben az elmúlt hetekben a sajtóban megjelent beszámolókkal, amelyek a hazai gyermekotthonokkal kapcsolatos elképesztő viszonyokról számoltak be. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.