Több mint 60 millióba kerülne Vásárhelynek a kisposták újranyitása

  • narancs.hu
  • 2022. november 30.

Belpol

Ez a Magyar Posta Zrt. szerint a költségek fele.

Több mint bruttó 60 millió forintért vállalná a Magyar Posta Zrt., hogy újra kinyitja három ideiglenesen bezárt hódmezővásárhelyi hivatalát – írja a Hódpress.

A hódmezővásárhelyi önkormányzati hírportál úgy tudja, Márki-Zay Péter polgármesternek telefonon sikerült egyeztetnie az állami vállalat területi igazgatójával, Szöllősi Bélával, a levelére ugyanis eddig nem érkezett válasz.

Mint kiderült, ez az összeg a teljes működési költségnek a fele.

Szöllősi Béla azt mondta, azzal, hogy az öt vásárhelyi hivatalból kettőt működtetnek, már teljesítik törvényi kötelezettségüket. Az elmúlt két-három hétben a nyitva maradt két vásárhelyi postán az összforgalom alig változott, a nagypostán pedig átlagosan 2-3 perc a várakozási idő, ami jónak számít.  Arról is szó volt, hogy a megszorítások határozatlan ideig tartanak.

A kiszámított összegbe a Magyar Posta belevette a bérköltség egy részét is, és hamarosan elküldi a városnak ajánlatát és kimutatását. A 4-es számú, Jókai utcai posta éves költsége 39,1 millió forint + ÁFA, a 6-os számú, szikáncsi postáé 8 millió forint + ÁFA, a 8-as számú ,Klauzál utcai postahivatalé 54 millió forint + ÁFA. E pénz felét szeretnék megkapni az önkormányzattól, ebben az esetben újból kinyitnák ezeket a hivatalokat.

A polgármester erről azt mondta, hogy a vásárhelyi közgyűlés őt arra hatalmazta fel, hogy a bérleti díj elengedése és a rezsiköltség átvállalása ügyében köthet megállapodást. 

„A Posta azonban egyáltalán nem hajlandó ezen feltételeken változtatni, sem a nyitvatartási idő csökkentésével, sem egyes költségelemek különválasztásával. Az eddig nyereséges állami cég – ezen keresztül a Fidesz-kormány – ezzel megsarcolja a Fidesz által egyébként is kivéreztetett önkormányzatokat és a külvárosokban élő, jellemzően szegényebb és idősebb lakosságot. Mindeközben a Szeged-Csanádi Egyházmegye stadionja, a Szent Gellért Fórum energetikai fejlesztésére 786 millió forint állami támogatást kapott” – mondta Márki-Zay Péter.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.