Magyar Narancs: A november 20-i gyermekek világnapja alkalmából megosztottak egy idézetet a hazai gyermekvédelmi rendszerről: „A gyermekvédelmi törvény 1997-es elfogadása óta soha nem álltak rendelkezésre azok az anyagi, tárgyi, személyi erőforrások, amelyek a végrehajtáshoz szükségesek lettek volna.”
Gyurkó Szilvia: Ez az Állami Számvevőszék (ÁSZ) egy korábbi jelentéséből származó mondat már 15 éves, de mindmáig igaz. Ennyi év távlatából ráadásul arról is szól, hogy 1997 óta nem volt valódi innováció ezen a területen. Ugyanazokat a szereplőket néha összevonták, szétválasztották, helyi, megyei, járási szintekre helyezték, de nagyjából ennyi történt. Az elején talán úgy lehetett vele a döntéshozó, hogy induljon el a gyermekvédelmi rendszer, aztán menet közben a szükségleteknek megfelelően alakítják majd. De aztán valahogy sosem érkezett meg az a pénz, amire szükség lett volna. Így rendszerszinten maradt a tűzoltás, és egyre távolabb kerül a gyermekvédelem hétköznapi realitása az eredeti jogszabályi elképzelésektől. A jelenlegi gyermekvédelmi rendszer nem 1,8 millió magyar gyermek jóllétével foglalkozik, hanem a 130 ezer veszélyeztetett és a mintegy 23 ezer szakellátásban élő gyermekkel. Tehát leszűkíti a fókuszt a már bajban lévő gyerekekre. Ha így nézzük, jobban érthető, hogy miért határozza meg a jogszabály úgy, hogy egy iskolapszichológus és egy szociális segítő el tudja látni a munkáját akkor is, ha 600–800 gyerek jut rá, egy védőnő pedig el tud látni több mint 200 családot. Ez természetesen nem igaz, mert nem csak azzal a gyerekkel van dolga a szakembereknek, akinek nagyon látványos problémái vannak. Időt, energiát kellene szánni a megelőzésre, eljutni azokhoz a családokhoz is, akiknél magas kerítés védi a többszintes házat, tökéletesre nyírt a gyep és muskátli van az ablakban. Ehhez azonban – ahogy az ÁSZ-jelentés is írta – személyi, anyagi, tárgyi erőforrásokra lenne szükség, ezek viszont nincsenek meg. A Hintalovon Alapítvány 2021-es gyermekjogi jelentése a többi közt azt állapította meg, hogy a gyermekvédelmi rendszerből minden tizedik, a szakellátásból minden hetedik ember hiányzik, és elképesztően magas a fluktuáció. Azokban a megyékben, ahol a szakembereknek van lehetőségük választani, ott jellemzően nagy arányban már elhagyták a rendszert.
MN: Az alapítvány 2017 óta készít gyermekjogi jelentéseket. Történt bármiben előrelépés az elmúlt években?
GYSZ: Ha bizalmat szavazok a rendszernek és azt mondom, hogy még lesz folytatása, akkor pozitívumnak tekinthető az, ami a gyermekprostitúció terén történt: olyan jogszabályokat hoztak, amelyek révén jobb ellátást kaphatnak az áldozatok, és hatékonyabban lehet a gyermekprostitúcióból hasznot húzókkal szemben fellépni. Létrehoztak egy olyan intézményt, ahol az emberkereskedelem gyerekkorú áldozatai speciális elhelyezést és kezelést kaphatnak. De itt is látszik, hogy a költséghatékonyság szempontjai megelőzték az áldozat segítését. Előrelépés történt a válások és kapcsolattartási ügyek bírósági, hatósági rendezésében is. A gyerekek szempontjából kedvező, hogy a szülők közötti közös megegyezés és a gyerekekről való egyenlő arányú gondoskodás felé terelik az érintetteket. Szintén pozitív, hogy az igazságszolgáltatási rendszer, ha lassú lépésekkel is, de egyre gyermekbarátabbá válik. Jobban odafigyelnek a gyerekek véleménynyilvánítására, a gyerekek sérülékenységére, a gyerekkorú áldozatok és tanúk támogatására. Több megyében is elindultak a meghallgató és terápiás központok, amelyekben a szexuális erőszak áldozatává vált gyerekekkel foglalkoznak, és az OGYSZ (Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat) megalakulásához is nagy reményeket fűz a szakma.
MN: Mit értett azon, hogy a gyermekprostitúció áldozatainak létrehozott intézmény felállításánál a költséghatékonyság volt a fő szempont?
GYSZ: Az a megszokott megoldás született, amikor kipipálnak egy feladatot úgy, hogy az a lehető legkevesebb pénzbe, energiába és humán erőforrásba kerüljön. Olcsóbb, ha nem egy új elhelyezési helyet hoznak létre, hanem egy már meglévő intézményt alakítanak át. A semmihez képest ez előrelépés, hiszen az emberkereskedelem áldozatai olyan speciálisan traumatizáltak, hogy fontos a helyzetükre szabott segítséget nyújtani. A gyermekvédelem sok problémája közül az egyik legnagyobb az, hogy a kapacitás- és szakemberhiány miatt egy elhelyezési helyre kerülhetnek azok a gyerekek, akik árván maradtak, azok, akiket a saját családjuk bántalmazott, azok, akik másokat bántottak és azok, akiket a 44-es út mellől hoztak be. Tehát nem a szükségleteik szerint helyezik el őket, hanem aszerint, hogy hol van hely. Ennek nyilvánvalóan botrányos következményei vannak, szakmai szempontból ez teljes nonszensz. Nem lehet jól együtt nevelni ennyire különböző krízishelyzetből érkező, ilyen eltérő traumákkal rendelkező gyerekeket. Nagyon szomorú tapasztalat, hogy maguk a rendszerben dolgozó szakemberek is úgy vélik egy-egy gyámügyi elhelyezési eljárás során, hogy az a hely, ahova küldik majd a gyereket, biztosan nem lesz a számára megfelelő. De nem tudnak mit csinálni, mert vagy nincsenek nevelőszülők, vagy pedig a megfelelő intézményben nincs férőhely.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
